A bravúros második helyen zárta a Polgár Judit, Almási Zoltán, Balogh Csaba, Lékó Péter, Rapport Richárd összeállítású csapat a héten véget ért tromsöi sakkolimpiát, ezzel tizenkét év után tértek haza éremmel honfitársaink a sportág első számú versenyéről. Ötük közül Polgár, Almási és Lékó már a 2002-es, ugyancsak ezüstérmes gárdának is tagja volt. Polgár Juditnak viszont úgy fest, ez volt az utolsó versenye, miután bejelentette visszavonulását.

 
Polgár Judit: búcsúpartik

A 38 éves sakkozónő 1989. január 1. óta megszakítás nélkül vezeti a női világranglistát (egy kínai hölgy épp most közelítette még néhány pontra), nővéreivel, Zsuzsával és Zsófiával, illetve Mádl Ildikóval 1988-ban és 1990- ben is olimpiai bajnoki címet szerzett a hölgyek között. Minden idők legjobb női sakkozója elmondása alapján a jövőben az iskolai sakkoktatás további népszerűsítésére és alapítványára koncentrál majd.

Hivatalos olimpián ennél előkelőbb helyen csak egyszer, az 1978-as győzelemkor zárt Magyarország.

És miközben maximális tisztelet illeti az akkori bajnokokat, Portisch Lajost, Ribli Zoltánt, Sax Gyulát, Adorján Andrást, Csom Istvánt és Vadász Lászlót, a közelmúltbeli eredmények értékét azért alaposan növeli, hogy míg 1978-ban Portischéknak az egyetlen Szovjetuniót kellett megelőzniük (persze az sem volt épp könnyű akkoriban…), addig mostanra a legjobbak között ott találjuk az utódállamok közül Oroszországot, Ukrajnát, Azerbajdzsánt, Örményországot, Fehéroroszországot vagy Üzbegisztánt is – nem beszélve az egyéb országok együtteseiben fellelhető orosz vagy exszovjet születésű klasszisokról. Lékóék most őket mind megelőzték, egyedül a mezőnyből kimagasló kínaiakkal nem bírtak.

A számunkra sikeresen záruló sakkolimpia sajnos tragédiákkal ért véget, az utolsó játéknapon ugyanis egy Seychelles-szigeteki játékos szívinfarktust kapott az asztalnál, és hiába próbálták újraéleszteni, nem sikerült. Röviddel ezután egy üzbég sakkozót is holtan találtak szállodaszobájában, a hírek szerint ő is természetes halállal hunyt el.

Címkék: sakk

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!