Az idei negyedik futam, a vasárnapi Kínai Nagydíj előtt robbant a „bomba” a Forma–1 világában. A hét elején hivatalosan bejelentették, hogy Stefano Domenicali csapatfőnök, aki 2008 óta tölti be ezt a posztot, távozik a Ferrari éléről, helyét Marco Mattiacci veszi át.

 
Forma-1 - a Ferrari-csapat

Tény, hogy a két héttel ezelőtti Bahreini Nagydíjon az idény eddigi legrosszabb eredményét produkálta a csapat, Fernando Alonso a kilencedik, Kimi Räikkönen pedig a tizedik helyen végzett, de már előtte is kiderült, hogy a Ferrari autója Alonso szavaival élve fájdalmasan lassú. Bár Räikkönen szerint korai lenne még leírni a Ferrarit, és Fernando is bizakodó, mégis egyre többen emlékeztetnek arra, hogy Alonso, akinek 2006 óta nem sikerült újabb világbajnoki címet szereznie, már négy szezont is „elvesztegetett” a Ferrarinál, és nem lenne meglepő, ha az idény végén eligazolna. Tavaly ősszel a spanyol pilóta még nem győzött cáfolni, és amikor „hírbe hozták” a McLarennel, kijelentette: karrierje végéig a Ferrarinál akar versenyezni. Bahrein után arról beszélt, több ilyen futamot nem engedhetnek meg maguknak.

A sajtóban megjelent vélemények szerint viszont az új csapatfőnöknek, Marco Mattiacciának, aki eddig a Ferrari egyik értékesítési részlegét vezette, nincs versenytapasztalata, így félő, hogy minden marad a régiben, legalábbis az idén.

A világbajnoki pontversenyben jelentős fölénnyel vezető Mercedesnek volt köszönhető az idény első valóban izgalmas versenye: Bahreinben a csapat „szabadon engedte” Hamiltont és Rosberget, a két pilóta párbaja remek küzdelmet hozott, amelyből Hamilton került ki győztesen.

Rosberg most gőzerővel készül a magyar idő szerint vasárnap reggel 9 órakor kezdődő Kínai Nagydíjra, hiszen 2012-ben a sanghaji pályán szerezte meg az első futamgyőzelmét, és ahogy nyilatkozta, most is nyerni akar.

Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok pilótája volt a leggyorsabb a Forma–1-es Kínai Nagydíj pénteki első szabadedzésén. A spanyol versenyző mögött az összetett pontversenyben élen álló német Nico Rosberg (Mercedes) végzett a második helyen, míg a harmadik az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) lett.

A szombati időmérő edzésen Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája volt a leggyorsabb, vasárnap ő indulhat az élről a futamon. Hamiltont Ricciardo (Red Bull), Vettel (Red Bull) és Rosberg (Mercedes követi. 
A héten csapatfőnökváltáson átesett Ferrarinál egyelőre nem sokat javult a helyzet, mert bár a spanyol Fernando Alonso az ötödik rajthelyet szerezte meg, csapattársa, a finn Kimi Räikkönen csak a tizenegyediket.
A futam vasárnap - magyar idő szerint - 9.00 órakor kezdődik.
(MTI)

Címkék: Forma–1

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!