A Forma–1-es naptár újonca, az Orosz Nagydíjnak otthont adó szocsi versenypálya sem okozott különösebb kihívást az idényt eddig uraló Mercedeseknek: a szombati időmérő edzésen megint „kibérelték” a rajtrács első sorát.

 
Lewis Hamilton

A pole pozícióból a pontverseny éllovasa, Lewis Hamilton (képünkön), mellőle csapattársa Nico Rosberg indulhat. A harmadik rajtkockát Valtteri Bottas (Williams), a negyediket a McLaren pilótája Jenson Button szerezte meg. A hazai versenyző, a Torro Rosso színeiben szereplő Danyiil Kvjat, akiről már lelátót neveztek el az új pályán, kiválóan teljesített, és az ötödik helyről, Fernando Alonso elől vághat neki az 52 körös versenynek. Sebastian Vettelnek viszont megint gondja támadt az autójával, az időmérőt a tizenegyedik helyen fejezte be, de Magnussen (McLaren) ötrajthelyes büntetése következtében végül a tizedik helyről rajtolhat a magyar idő szerint 13 órakor kezdődő futamon. Bernie Ecclestone elégedetten nyilatkozott az új, lendületes versenypályáról, amely a pilótáknak is tetszik.

A Marussia csapata csak egy autót indít az Orosz Nagydíjon, a Szuzukában megrázó balesetet szenvedett Jules Bianchi gépe a garázsban marad. Bianchi a Japán Nagydíjon megcsúszott egy vízfolyáson és 213 km-es sebességgel a Sutil gépkocsiját mentő traktornak ütközött. Életveszélyes fejsérüléssel vitték kórházba, megműtötték, a szűkszavú hírek szerint állapota kritikus, de stabil. A pilóták most a sisakjukra ragasztott matricával üzenik: „Mindenki Jules-lel van”.

A Forma–1-es versenyeken a nyitott autók miatt leginkább a versenyzők feje „védtelen”. Utoljára 2009-ben éppen a Magyar Nagydíj időmérő edzésén történt ilyen súlyos eset, akkor egy másik autóról lerepült alkatrész találta el Felipe Massa koponyáját, életét a magyar orvosok sikeres beavatkozása mentette meg.

A Szocsiban összehívott rendkívüli sajtótájékoztatón Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke bejelentette: felkérte a biztonsággal foglalkozó bizottságot, hogy hozzon intézkedéseket a hasonló balesetek megelőzésére.

Címkék: Forma–1

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!