Egyszeri és rendkívüli döntéssel 9700 fonttal, átszámítva mintegy 4,2 millió forinttal támogatja a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) az angliai magyarokból álló London Angels női csapatát, amely így elindulhat a negyedik számú európai kupasorozatban, a Challenge-kupában.

 
London Angels - Fotó: Krányik Attila

A 2013-ban Angliába szegődött, de a kézilabdázásról lemondani nem akaró honfitársaink által alapított együttes első szezonjában feljutott az angol élvonalba, ahol idén megszerezte a bronzérmet. Sokáig úgy tűnt, a nemzetközi porondra való kilépéssel járó pluszköltségeket nem tudják vállalni az edzésekre, mérkőzésekre így is sokat áldozó játékosok, akiknek többsége munka vagy tanulás mellett űzi a Nagy-Britanniában kevésbé felkapott sportágat.

Az amatőr klub nemrég egy gyűjtést is indított szimpatizánsai között, ám az MKSZ mostani segítsége nélkül reménytelen lett volna, hogy összegyűljön a nevezéshez, rendezéshez és utazáshoz szükséges összeg. A Challenge-kupát főként a felzárkózni vágyó országok klubjainak hozták létre, a 7 legerősebb bajnokság (közte a jelenleg a ranglistát vezető magyar NB I.) csapatai nem is vehetnek részt benne.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!