Nagyon úgy fest, hogy Lionel Messinek rövidesen bíróság elé kell állnia a tavaly kirobbant adócsalási ügyében.

 
Messi a bíróságon - Forrás: Profimedia-Red Dot/Corbis

Az argentin futballista ügyvédei mindent bevetettek, azonban a jelek szerint mostanra elég bizonyíték gyűlt össze annak igazolására, hogy a Barcelona sztárjának tudnia kellett a bűncselekményről, magyarul nem „viheti el a balhét” kizárólag az édesapja – aki egyben menedzsere is.

A négyszeres aranylabdás támadó és apja ellen tavaly nyáron indítottak eljárást, a gyanú szerint Messiék a játékos személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül – többek közt Svájcban – bejegyzett cégek kezelték. Így akár 4,1 millió euróval is megrövidíthették a spanyol államkasszát, és bár azóta 5 milliónyi adóhátralékot befizettek, ez nem teszi semmissé az ügyét. Ha Messit és édesapját bűnösnek találják, akár kettőtől hat évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak – bár erre, különösen a futballista esetében, azért nem fogadnánk.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!