Fél évtized múltával ismétli magát a kosártörténelem: akárcsak 2006-ban, 2011-ben is Miami–Dallas nagydöntőt rendeznek az észak-amerikai profi ligában, az NBA-ben.

Öt esztendeje a Miami Heat nyert (összesítésben 4-2-re), első, egyszersmind eddigi egyetlen NBA-elsőségét szerezvén, s persze hívei most a duplázást várják, míg a Dallas Mavericksért rajongók abban bíznak, hogy végre bajnokká avatják a társaságot. Utóbbinál maradva: a Nyugati főcsoport döntőjében az oda meglepetésre bejutott – „lánykori”, vagyis az átköltözés előtti nevén, azaz Seattle SuperSonicsként 1979-ben NBA-bajnok – Oklahoma City az előző két szezonban gyakorlatilag verhetetlen Los Angeles Lakerst is elintézte egy parádés 4-0-val, legjobbjának, a csapatkapitánnyá avanzsált német Dirk Nowitzkinak a vezérletével. A Miami is produkált hasonló bravúrt: főleg nagyszerű hármasa, LeBron James, Dwyane Wade és Chris Bosh remeklésének köszönhetően a Keleti konferencia döntőjében a végső sikerre is képesnek ítélt, nem mellesleg alapszakaszgyőztes Chicago Bullst páholta el összesítésben 4-1-re.

A kosárpályáról a jég birodalmába átugorva: az észak-amerikai profi hokiliga, az NHL ugyancsak elérkezett a nagydöntőhöz, amelyet Vancouver Canucks–Boston Bruins szereposztásban vívnak meg 2011-ben. Ezzel a kanadai gárda megteremtette a lehetőséget arra, hogy a csapatot alkotók névsorát felvéssék a Stanley Kupára. Az alapszakasz legjobbjának bizonyult Vancouver sima döntőbe jutásához képest a Keleti konferencia döntője rendkívül kiélezett küzdelmet hozott, amelyet hazai jégen a bostoni Bocsok nyertek meg a tegnap hajnali hetedik összecsapáson aratott 1-0-s győzelmükkel. A Bruins utoljára 1990-ben volt finalista, az NHL-bajnokaként pedig igencsak régen, 1972-ben ünnepelhetett.

 

Címkék: korrupció, korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!