Ha van egy labdád, már csak azt kell kitalálni, milyen szabályokat alkossunk a játékhoz. Vannak azonban olyan élethelyzetek, amikor semmi újra nincsen szükség, hiszen minden adott: összegyúrunk néhány sportágat, vegyítjük a szabályrendszerüket, és máris kész az új játék. Ezúttal a teqball – ami magyar találmány, és a múlt héten éppen Ronaldinho népszerűsítette Budapesten.

 
Ronaldinho népszerűsítette Budapesten a teqballt - Fotó: Polyák Attila, Origo

Simán lehetne lábasztalitenisznek is hívni. Elvégre az is. A budapesti bemutatón Huszár Viktor ötletgazda sem fél attól, hogy összehasonlítsa az asztaliteniszt a focival, de ez a játék elsősorban színtiszta labdarúgás – vagyis a kéz ebben sem vesz részt.

Labdán kívül csak ívelt asztal kell hozzá. Ez elsőre két végén megolvadt és lehajló pingpongasztalnak tűnik, de ezen tényleg másféle játékot űznek. Három évig tartott, mire kialakították végleges formáját, s az átlag térdmagasságáig érő asztallapok íve nem csupán tudatos tervezés eredménye, hanem még azt is figyelembe vették, mekkora a Föld lakóinak átlagmagassága. Az ívelt asztallapra amúgy azért van szükség, mert a labda így eleve olyan szögben pattan le róla, hogy a játékos meg tudja játszani azt. Ha az asztallap vízszintes volna, a labda többnyire az ég felé tartana, és akkor sokkal indokoltabb volna kézzel ütni, tenyérrel, mint a röplabdát – de az már egy másik sport. A teqboardon viszont „háló” is van, valójában merev keret, amiről jól pattan a labda, ide-oda.

Szerválni fejjel, de térddel, lábbal akár vállal is lehet, az ellenfél térfelének túlsó felére, a vonalon túlra – vagyis a háló mögé pottyanó labda rossz adogatásnak minősül.

A labdát akár kétszer is érinteni lehet (más és más módon, vagyis kétszer ugyanazzal a térddel, lábfejjel, fejjel vagy vállal nem), mielőtt visszatennék az ellenfél térfelére, de a harmadjára már muszáj átküldenünk a háló felett. Kezünkkel nem csak a labdát, de az asztalt sem érinthetjük játék közben – vagyis nem tehénkedhetünk rá. Pontot az kap, akinek az asztalra pattanó labdáját az ellenfél nem tudja visszarúgni, fejelni.

A játék meglehetősen gyors, és meglehetősen jó labdaérzéket és -biztonságot követel, s talán ezért sem véletlen, hogy a gyártók éppen Ronaldinhót, a brazilok világklasszisát kérték fel arra, hogy népszerűsítse a teqballt. Borsányi Gábor, a játék másik ötletgazdája azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy 20-30 éven belül olimpiai sportág lehet a teqball, aminek Ronaldinho például meglehetősen örülne, mert ahogyan fogalmazott, akkor talán esélye lenne arra, olimpiai aranyérmes legyen.

Teqboard
Hosszúság: 3000 mm
Szélesség: 1500 mm
Magasság: 760 mm

A játéktér méretei:
minimum 10 méter széles és 10 méter hosszú.
Belmagasság: minimum 4 méter.
Versenypálya mérete: 10 méter széles és 12 méter hosszú.

Az győz, aki hamarabb eléri a 12 pontot – kivéve a döntő játszmában: ott két pontkülönbséggel kell győzni. Egy mérkőzés – versenytípustól függően, egyéniben és párosban – 2, 3, 4 mérkőzésig tart.

Címkék: sport, Ronaldinho

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!