Zsúfolt lesz az idei, március 20-án, Melbourne-ben kezdődő Forma–1-es versenysorozat, hiszen a korábbi 19 helyett 21 futamon állnak rajthoz a pilóták. Lesz új helyszín is, Bakuban az Európai Nagydíj, a Magyar Nagydíjat pedig július 24-én rendezik a Hungaroringen.

 
Baumgartner Zsolt - Fotó: Kovács Tamás, MTI

Az elmúlt év egyértelműen a Mercedes csapatáé volt – mondta lapunknak Baumgartner Zsolt. Az eddigi egyetlen magyar Forma–1-es versenyző örült annak, hogy a Ferrari kezdett feljönni, bár azt az előnyt, amit Lewis Hamilton és Nico Rosberg kiharcolt, már nehéz lett volna behozni. Még akkor is, ha Sebastian Vettel többször is odaért a dobogóra, sőt futamokat is nyert.

Baumgartner a téli tesztek alapján úgy látja, hogy az olasz istálló közeledik a Mercedeshez, így szorosabb lehet a küzdelem, az élen azonban az idei szezonban is a tavalyihoz hasonló végeredményre lehet számítani. Az ugyanis jót tesz a versenynek, hogy a Renault rutinos stábbal, saját csapattal ismét beszállt a száguldó cirkuszba, és frissebb technikát kaphat az elmúlt idényben a Renault motorok miatt sokat morgó Red Bull csapata is.

Az időmérő szabályainak jelentős módosítása ugyanakkor látványosabbá és izgalmasabbá teheti a pole pozícióért folyó küzdelmet. A leglassúbb autókat ugyanis meghatározott időközönként sorra lehívják a pályáról, és a harmadik etap utolsó 90 másodpercében már csak ketten küzdenek a jobb indulási helyért. Persze ez kihat majd a motorokra is, hiszen nem lehet kivárni, taktikázni, spórolni.

Baumgartner Zsolt évek óta részt vesz minden idénynyitón, Melbourne-ben ismert közéleti személyiségeket visz körbe a versenypályán a Minardi átalakított, 850 lóerős, kétszemélyes autóján, amely jóval 300 km feletti tempóra is képes. Nemegyszer miniszterek, világhírű színészek, olimpiai és világbajnokok ülnek mögötte, akik vele együtt élvezik a száguldást.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!