Ikrek, akik csak együtt dolgoznak. Játékosként a BLASZ I, edzőként egyelőre a Diósgyőri VTK utánpótlása volt a csúcs. Nem voltak profi játékosok, mégis profi edzőnek tartják magukat. Wágner Gábort és Ádámot kevés klubvezető kedveli, talán ez az oka annak, hogy kezdeti sikereik után most éppen kispad, de nem munka nélkül várják a szezont.
Miközben a magyar reformok – a plakátok tanúsága szerint legalábbis – működnek, a magyar foci döglődik. Pedig vannak már gyönyörű stadionjaink, német szövetségi kapitányunk, egy győzelmünk, két döntetlenünk és egy vereségünk a legutóbbi Európa-bajnokságon. Vannak fociakadémiáink, amelyek messze nincsenek benne az európai elitben, és vannak – állítólag – tehetséges edzőink. (Miközben az első osztályú bajnokság első négy helyezettje külföldi edzőt foglalkoztat, és rajtuk kívül is még két csapatnál dolgozik külhoni tréner.) Az utánpótláscsapatoknál más a helyzet.
Ott általában az a szokás, hogy a klub egy-egy kiérdemesült játékosára bízzák a fiatalokat. Régen trafikot adtak a nyugdíjas focistának, most kölyökcsapatot. Vagyis a pályán kívülről érkezők eleve hátrányból indulnak.
Wágner Ádám és Gábor a pályán nem jutottak el a profi karrierig, harmincegy éves korukra azonban képzett labdarúgóedzők. Általános iskolás koruk óta fontos számukra a sport, a futballba édesapjuk öregfiúk meccsein szerettek bele. Nem csoda, olyanokat láthattak focizni, mint Nyilasi, Dzurják vagy Ebedli.
Ezzel az útravalóval kezdtek ők is játszani a Kelen SC-ben. Innen egyenes út vezetett a Testnevelési Egyetem (akkor még főiskola) sportmenedzseri szakára.
Magyarországon kevés Jürgen Klopp és José Mourinho van, akik játékos múlt nélkül futnak be edzői karriert. Az NB I-es klubok ritkán mernek lehetőséget adni olyan embereknek, akik esetleges bukásáért utána vállalniuk kéne a felelősséget. Hiába tehát az évtizedes tanulás és a profi szemlélet, az elsőosztályú kapuk egyelőre zárva vannak.
„Valóban kevés klub mer lehetőséget adni játékos múlttal nem rendelkező edzőknek – mondja Wágner Ádám. – Sok példa mutatja, hogy az egyes futballkultúrák karrierjük után eltartják visszavonuló klasszisaikat. Ők, ha edzőként nem is érnek játékos karrierjük nyomába, elvegetálnak kisebb klubok élén. Ez mondjuk Olaszországban vagy Hollandiában még rendben is van, hiszen világ- és Európa-bajnokságokat, valamint Bajnokok Ligáját megjárt játékosokról van szó. Ugyanakkor ez a jelenség itthon ugyanúgy fennáll azzal a különbséggel, hogy az elmúlt harminc év magyar labdarúgói közül kevesen érdemlik meg, hogy a futballunk eltartsa őket” – teszi hozzá.
Testvére szerint a futball e téren olyan, mint a vezetés. Az, hogy valaki jól vezet autót, még nem jelenti, hogy buszt is tud, illetve egy jó buszvezetővel szemben sem elvárás, hogy személyautóval ugyanolyan teljesítményt nyújtson. A magyar edzői társadalom egyébként belterjes és megalkuvó – állítja Gábor.
„Senki nem mer újat mondani vagy csinálni, inkább a maguk biztonságában sodródnak az árral. Mi profi edzőknek tartjuk magunkat, akik elkötelezettek a munkájuk és a játékosaik iránt. Mindent megteszünk azért, hogy játékosaink számára a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk, és ezért akár a vezetőséggel szemben is vállaljuk az összeütközést. Sokan emiatt azt mondják, hogy nincs meg bennünk az alázat. Épp ellenkezőleg.
Egy edző akkor igazán alázatos, ha nem enged a minőségből, és mindenben a legjobbat akarja nyújtani a csapatának. Minket itthon kevesen szeretnek. Szilárd véleményünk van és a munkánk során nem ismerjük a kompromisszumot. Ez Magyarországon nem mindig kifizetődő, ugyanakkor nem értem, miért kéne hinnünk egy idejétmúlt kultúrában?”
Wágnerék jelenleg nem dolgoznak klubnál, de ezek a napok, hetek, hónapok sem a nihil jegyében telnek. Egy edző ilyenkor képzi magát. A testvérpár szinte betegesen bújja a különböző szakirodalmakból, könyvekből, felvételekből álló gyűjteményét, melyek nagy része az internetkorszak előtti, nehezen beszerezhető anyag. Emellett szorgalmasan járnak az MLSZ-képzésre, amely a licencük meghosszabbításához szükséges. Ami pedig a tényleges munkát illeti, jelenleg az egyik legnagyobb tehetségnek tartott Nagy Ádám kizárólagos szakmai tanácsadói. Elemzik a meccseit, tanulmányozzák a játékát és tanácsokkal, visszajelzésekkel igyekeznek segíteni a Bologna középpályását. Apropó. Az ikerpár nem csak gazdagabbá tette az országot egy nagyádámnyival, de edzői érzékét is megvillantotta, amikor 2014-ben a Diósgyőr U16-os csapatával tornát nyertek Olaszországban az Inter, a Milan és a Bologna ellen.
Kísértetiesen egybevág amit a Wágner ikrek mondanak mindazzal, amit a Honvéd napokban távozó holland utánpótlásedzője állított a Nemzeti Sport hasábjain. Jasper De Mujinck a magyar futball egyik nagy problémájának az edzőképzést nevezte, amely elmarad a nemzetközi színvonaltól.
„A másik gond – a holland szerint – az, hogy hajlamosak vagyunk a szőnyeg alá söpörni a problémáinkat, mert az kényelmesebb, mint konfrontálódni. „Társadalmi problémának vélem, hogy Magyarországon – Hollandiával ellentétben, amely nagyon más ezen a téren – az emberek félnek kimondani, mit gondolnak valójában, mert féltik a munkájukat. Én elmondtam az edzőimnek, hogy rossz vélemény nincs, mindenki mondja ki bátran, amit gondol. És azt sem tartom jónak, hogy egy utánpótlásedzőt elküldhetnek azért, mert nem nyer bajnokságot a csapatával, vagy néhány mérkőzésen rosszabbul szerepel a vártnál. Éppen azt kell az utánpótlásban dolgozó szakemberekkel is megértetni, hogy nem a győzelem a legfontosabb. Ne a felnőttcsapat trénerei akarjanak lenni, hanem a legjobb utánpótlásedzők.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!