Finoman szólva sem volt egy súlycsoportban a magyar és a szlovák női kézilabda-válogatott a szigetszentmiklósi Provident-kupa szombati találkozóján.

 
Fotó: Czeglédi Zsolt, MTI

A mérkőzés túlzás nélkül az első percekben eldőlt, a mieink ugyanis 7-1-gyel nyitottak, az olló pedig egyre csak nőtt a csapatok között. A „tízet” a 21. percben 15-5-nél, a „húszat” pedig a 45.-ben, 34-14-nél számolhatta rá a közönség a vendégekre, akik végül azért a magyar gólok felét elérték, így lett 46-23 a végeredmény. A találkozó legeredményesebb játékosa a Siófok fiatal balszélsője, a már az első félidőben 7 találatig jutó Erdősi Ildikó volt. Németh András együttese ezzel két győzelemmel, az osztrákok elleni 13 és a szlovákok elleni 23 gólossal áll a tornán, amely elvben a decemberi, horvátokkal közös rendezésű Európabajnokságra való felkészülést szolgálná.

A feltételes mód az eredmények fényében indokolt, hiszen bár könnyű lenne kizárólag a magyar csapat nagyszerű formájának betudni a két kiütést, valójában az ellenfelek ereje jócskán hagy kívánnivalót maga után. A mostani torna résztvevői közül a csehek és az osztrákok nem jutottak ki a közelgő Eb-re, a szlovákok pedig aligha a most látott kerettel vágnak neki az év főversenyének. Óhatatlanul adódik a kérdést, hogy miközben a mostani hétvégét már jó előre kijelölték a válogatottak felkészülési tornáira, vajon nem lehetett volna ennél nívósabb mezőnyt összehozni? Elvégre két hónap múlva a csoportban a lengyel, a spanyol és az orosz csapatok elleni találkozók – hogy a reménybeli középdöntős, illetve helyosztós ellenfelekről már ne is beszéljünk – vélhetően nyomokban sem emlékeztetnek majd a mostaniakra. Illetve egy valamiben hátha mégis: hogy a végén, így vagy úgy, de Görbiczék diadalmaskodnak.

Addig pedig jön a felkészülési torna utolsó mérkőzése, vasárnap 14 órától Csehország ellen.

Címkék: kézilabda

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!