Mintha Szkopjéban rendezték volna a mérkőzést, úgy festett a göteborgi Scandi­navium aréna lelátója, ahol mintegy ötezer macedón és néhány száz magyar drukker foglalt helyet. A pályán is csak két percig volt egyenlő a létszám, sőt három perc elteltével már a második magyar játékost állították ki a spanyol bírók.

 
Gulyás Péter (pirosban) is kivette a részét a magyar válogatott 28-26-os győzelméből

Az első félidő végére 5-1 lett a kiállítási arány. A 17. percben 6-9-nél kérte ki első idejét Mocsai Lajos szövetségi kapitány. A tornán a Nemzetközi Kézilabda Szövetség újdonsült szabályai érvényesek, vagyis csapatonként három időkérésre van lehetőség, az egyetlen kikötés, hogy ezekből legfeljebb egyet lehet az utolsó öt percre tartogatni. A rövid pihenő jót tett a magyar válogatottnak, de még jobbat Carlos Pérez beállása: a 41 éves átlövő vezetésével 11-10-nél már a mieinknél volt az előny. Kis túlzással ennél is fontosabb, hogy a túloldalon sikerült elbizonytalanítani minden ellenfél rémálmát, Kiril Lazarovot.

A magyar védőfal finoman szólva sem bánt kesztyűs kézzel az Atletico Madrid klasszisával, akinek ráadásul a 20. percben egy támadáson belül két lövését is védte Fazekas Nándor. A rengeteg kiállítás sem zavarta meg a magyar együttest, sőt: az első játékrészben két emberhátrányos periódust is sikerült 2-0-ra megnyerni.

Szünetben két gól volt az előny és fordulás után ez stabilizálódott is, sőt a 44. percben az addigi legnagyobb különbség alakult ki a csapatok között: 21-17-re vezettünk. Közben a játékvezetők is kezdtek törleszteni valamicskét az irányunkba, egymás után három macedónt is kiszórtak, ami már sok volt az ellenfél amúgy sem a türelmükről híres szurkolóinak. „Jó” balkáni szokás szerint röpültek a pénzérmék a pályára. Ez némiképp meg is zavarta a mieinket, főleg elöl akadozott a gépezet, szűk tíz perccel a vége előtt egy gólra zárkóztak a macedónok. A hosszú gólcsendet Krivokapics törte meg, aki az Eb-n látott szőke frizura után ezúttal kopaszon sokkolta a nézőket – és szerencsére a macedón kapusokat is. A hajrában megint feljöttek egy gólra a macedónok, sőt másfél perccel a vége előtt emberelőnyben az egyenlítésért támadtak, de belemenésbe hajszolták magukat. Az utolsó percre a nagy dicséretet érdemlő Gulyás Péter megsérült, a helyére érkező Harsányi Gergely pedig hideg kézzel – és fejjel – bedobta a 28. magyar gólt, így 50 másodperccel a vége előtt eldőlt a csata. Ráadásként Mikler ujjheggyel még kivédett egy ejtést. Ötezer macedón drukker ide, némi bírói ellenszél oda, a magyar válogatott 28-26-ra nyert, ezzel óriási lépést tett a londoni olimpia felé. Folytatás ma délután Brazília ellen, amellyel legutóbb a szintén Svédországban rendezett 2011-es vb-n találkoztunk, akkor a 10 gólos Harsányi vezetésével 36-24-re nyert a magyar válogatott. Mivel a csoportból az első kettő jut ki az olimpiára, ha minden jól megy, este fél hat tájban, a svéd–macedón meccs lefújásakor akár fel is jegyezhetjük a tizennégy darab újdonsült magyar kvótát. 

 

Könnyen lehet, a mai vereség azt jelenti, hogy a májusban 32 esztendős Kiril Lazarov soha nem szerepelhet olimpián. Úgy tűnik, mégis jobban járt volna, ha kicsit türelmesebb. 2007-ben ugyanis a honi szakvezetés minden követ megmozgatott, hogy honosítsa a világklasszis átlövőt. Lazarov át is esett a kötelező procedúrákon, ám Sólyom László akkori államfő nem sietett aláírni kérelmét (ellentétben Nenad Puljezevicsével), így végül nem várta ki az ügy végét és elhagyta Veszprémet.

A nap másik mérkőzésén:

Svédország–Brazília 25-20

A további program:

Szombat: 13.45: Magyarország–Brazília,

16.05: Svédország–Macedónia

Vasárnap: 14.45: Brazília–Macedónia,

17.05: Magyarország–Svédország

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!