Mikor már a felszínre kerülő új és újabb ügyek láttán a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek odaítélhettük volna a „legkorruptabb sportszervezet” nem éppen kitüntető címét, a minap Blatterék „méltó” riválist kaptak.

 
Nagy Lászlóék a pályán nem vívták ki a vb-részvételt, a zöld asztalnál pedig kibabráltak velük

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) ugyanis a jövő évi férfi világbajnokság résztvevőivel kapcsolatban olyan döntést hozott, amellyel már a látszatra sem ügyel, és világossá teszi, hogy a szabályok akár egyik pillanatról a másikra, a nyilvánvalóan a háttérben meghúzódó érdekeknek megfelelően alakulhatnak.

A januári katari vb (már a helyszínválasztás is megérne egy misét…) mezőnye először idén nyáron változott, amikor az IHF különösebb előjel nélkül kizárta soraiból az óceániai térség csapatait, így gyakorlatilag elvette a kvótát Ausztráliától. Beugrónak szakmai (értsd gazdasági) szempontok alapján a selejtezőben elhasaló Németországot jelölték ki, de mivel mégiscsak kellett valami indoklás, így azt mondták, hogy a németek az előző világbajnokságon legjobban szerepelt, ezúttal viszont ki nem jutó együttesként utazhatnak a tornára.

Mikor a vb-től nemrég két ázsiai csapat (Bahrein és az Egyesült Arab Emirátusok) visszalépett, sokan elkövették azt a hibát, hogy a józan észre hallgattak, és azt hitték, hogy ezúttal is a fenti szabály lesz az irányadó. Ez esetben ugyanis az előző vb rangsora alapján a magyar válogatott lett volna az első tartalék. Az IHF végül – végső soron védhető módon – az egyik üres helyet egy ázsiai csapatnak (Szaúd-Arábiának) adta, hogy ne boruljon fel annyira a kontinensek aránya, a másikat viszont Izlandnak – mint az előző Európa-bajnokságon (?!) legjobb, de a vb-re ki nem jutott csapat.

A Magyar Kézilabda Szövetség vizsgálja a lehetőségeit, hogy – Vetési Iván elnök szavai szerint –: „a más elvek mentén született döntés” ellen tiltakozzon. A Ferencváros női csapatának Lipcse elleni BL-meccsel kapcsolatos, eredménytelen fellebbezését felidézve ez már a veszett fejsze nyelének tűnik. Még ha mi lennénk a németek...

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!