Egy hónappal az idény lezárása után ismét a hírek középpontjába került a profi amerikaifutball-bajnokság (NFL). A kulcsszó persze ismét a pénz, amely közel sem meglepő egy olyan sportágban, amelynek csúcseseménye, a Super Bowl legalább annyira szól az üzletről, mint magáról a játékról.

 
Brett Favre (elöl) likvidálása 10 ezer dollárt is megérhetett

Előbb egy közel kétéves vizsgálat eredménye került napvilágra, amely kiderítette, hogy a New Orleans Saints csapatánál egy illegális alapot tartottak fenn, mintegy 50 ezer dollárral. Ennek segítségével jutalmazták az ellenfél játékosainak súlyos sérülést okozó futballistákat. Ezer dollárt ért, ha az ellenfél játékosának el kellett hagynia a pályát és még ötszázat, ha már vissza se tudott jönni. Az ügyben érintett játékosok többmeccses eltiltásra, a csapat, amelynél a hírek szerint jóformán mindenki tudott a dologról, pedig minden idők legsúlyosabb pénzbüntetésére számíthat. Az NFL történetének eddigi legnagyobb bírságát 2007-ben a New England Patriots és annak edzője, Bill Belichnick kapta, amikor kiderült, hogy a csapat titokban videofelvételeket készített az ellenfelek edzőinek kézmozdulatairól. A klubot akkor 250 ezer, az edzőt pedig 500 ezer dollárra büntették.

Az ügy több szempontból is roppant kínos. Az utóbbi években az NFL vezetői számos intézkedést hoztak, hogy óvják a játékosok testi épségét és csökkentsék a sérülések kockázatát – úgy tűnik azonban, hogy mindez hiábavaló, ha közben egyéb erők is munkálkodnak. Másrészt a 2010-es Super Bowlon, öt évvel azután, hogy a Katrina hurrikán letarolta a várost, a világ gyakorlatilag egyként drukkolt a New Orleansnak, amely végül meg is szerezte története első bajnoki címét. Igazi amerikai történet volt ez, amely mostanra kissé átértékelődik, hiszen a vizsgálatok alapján az említett „fejvadászat” már akkor is tartott. A hírek szerint a konferenciadöntőben a Minesota Vikings irányítója, Brett Favre fejére 10 ezer dolláros „vérdíjat” tűztek ki a Saintsnél. Az eset kapcsán megszólaló játékosok és vezetőedzők egyébként egyáltalán nem lepődtek meg a Szenteknél kirobbant botrányon. Mint mondják, az ilyesmi mindig is jelen volt a sportágban.

Furcsa talán csak az lehet, hogy az összegek, amelyekért egyesek hajlandóak voltak taccsra tenni ellenfelüket, meglehetősen alacsonyak voltak – legalábbis a futballisták keresetéhez képest. Az NFL-ben egy újonc bére a szabályok értelmében jelenleg nem lehet kevesebb évi 375 ezer dollárnál, vagyis mintegy 85 millió forintnál, amit egy év után kötelező legalább 450 ezerre emelni. A játékosok számára ez nem akármilyen ugrást jelent, egyetemi éveik alatt ugyanis fizetést nem, csak sportolói ösztöndíjat kaphatnak, ráadásul szponzorokkal sem szabad megállapodniuk. Ezen kívül tilos tanulmányaik alatt profi csapattól bármilyen juttatást elfogadni, vagy előszerződést kötni. Ezt olyannyira komolyan veszik, hogy volt már rá példa, hogy egy amerikaifutballistának azért hiúsult meg az NFL-karrierje, mert kiderült, hogy még egyetemistaként elfogadott némi „adományt” az egyik csapattól. Az összeg a tizedik évig folyamatosan nő, egy veteránt már legalább 910 ezer dollár illet meg évente. Ehhez képest a súlyos sérülés okozásáért kapott, néhány ezres „bónuszok” semmiségnek tűnnek. Némi magyarázatot talán az Észak-Amerikában bevett, úgynevezett fizetési sapka rendszere adhat.

Eszerint a játékosok összfizetése egy klubnál nem haladhat meg egy bizonyos összeget – az NFL-ben ez jelenleg 120 millió dollár. A szabályra a csapatok közti egyensúly fenntartása miatt van szükség, vagyis, hogy a leggazdagabb klubok ne tudjanak világválogatottakat összevásárolni maguknak, ahogy azt a labdarúgócsapatok tulajdono­sai teszik. Mivel a játékosok fizetését így nem lehet az egekig emelni, mindenütt keresik azokat a kiskapukat, amelyeken keresztül ösztönzésként „prémiumokat” oszthatnak. Ennek amolyan vadhajtása lehet a most kiderült fejvadászat is.

Szintén a pénz játszott főszerepet abban, hogy a héten 14 év után elváltak az Indianapolis Colts és az irányító Peyton Manning útjai. A kapcsolat kimondottan gyümölcsöző volt: a Colts a 2006-os bajnoki címet, Manning pedig rekordnagyságú fizetéseket köszönhet a másiknak. A 35 éves irányító 2004-ben lett az NFL legjobban fizetett játékosa, akkor hét évre 99 millió dollárért írt alá. A szerződését nyáron meghosszabbították, ám Manning nyakproblémái röviddel ezután kiújultak, így kihagyta a komplett szezont. Ennek ellenére 26 millió dollárt keresett az idény során, így úgy lett a liga legtöbbet kereső játékosa, hogy egyetlen meccsen sem lépett pályára. A Forbes magazin szerint egyébként ezzel is csak a 21. a világ legjobban kereső sportolóinak listáján, az első helyezett golfozó, Tiger Woods háromszor többet tehet zsebre nála. Manning szerződése tartalmazott egy záradékot, miszerint ha március 8-án még a Colts keretének tagja, újabb 28 millió üti a markát.

Mivel a sérülése miatt a játéka továbbra is bizonytalan, a vezetőség úgy döntött, egy nappal a dátum előtt felbontja a szerződését. A négyszer is az alapszakasz legjobbjának választott irányító ezzel szabadon igazolhatóvá vált és alighanem a holtidény legfőbb kérdése lesz, hogy végül hol köt ki. A döntését igyekezett befolyásolni a napokban a Miami Heat két sztárkosarasa, LeBron James és Dwayne Wade is, akik szinte egyszerre tudatták a Twitteren, szívesen látnák Manninget a város amerikaifutball-csapatában. „Úgy hallottam, a Dolphinsnak kell egy jó irányító és Peyton épp szabad” – írta mikroblogján James.

 

A fizetési sapkát az NFL-en kívül a kosarasoknál, az NBA-ben és a jégkorongozóknál, az NHL-ben is alkalmazzák, mindkét ligában az NFL-hez képest körülbelül feleakkora, azaz mintegy 60 millió dolláros a plafon. A négy úgynevezett „major” liga közül az MLB, vagyis a baseball-bajnokság a kakukktojás, ahol semmi nem szab gátat a költekezésnek, igaz, egy bizonyos összeg (178 millió dollár) fölött luxusadót kell fizetni. A leggazdagabb kluboknál, mint a New York Yankees vagy a Boston Red Sox, így a többi csapathoz képest sokszorosak a fizetések. Érdekesség, hogy bár a fizetési sapka célja az esélyegyenlőség megteremtése, mégis éppen a rendszert nem alkalmazó baseball-liga esetén látjuk a legnagyobb sokszínűséget a bajnokcsapatok névsorában: az elmúlt 30 évben az MLB-ben 20 különböző klub nyert bajnoki címet, míg az NFL esetén ez a szám 14, az NHL-nél 13, az NBA-nél pedig csak 9.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!