Maraton Perzsiában - Múlt hétvégén startolt az első nemzetközi maraton Iránban. Exkluzív képes riportunk számos érdekességgel a helyszínről.

Dáriusz király indította a futókat, akik a világ minden tájáról érkeztek az első nemzetközi iráni maratonra. Az utak mellett hangosan ünneplő tömeg biztatta a versenyzőket és hirdette az ország legszebb arcát. Nők ugyan nem indulhattak a megmérettetésen, két hölgy azonban mégis lefutotta a távot. Nem csak ők döntöttek tabukat a múlt heti futóversenyen.


Sokak számára még belegondolni is borzasztó, mi lett volna, ha a perzsák nyernek Maratonnál Kr. e. 490-ben. Vagy ha nem marad fönn a legendás történet a hosszú futásról a győzelmi jelentéssel. Hiszen akkor nem létezne százezrek hobbija és a dollárban mért százmilliós üzlet világszerte. Ma már szinte minden valamire való város rendez maratont Kisinyovtól Bejrútig, és az olyan extrém helyszínek sem kivételek ez alól, mint az Antarktisz vagy a kínai nagy fal.

Hogy miért Irán maradt ki eddig a sorból, annak történelmi,klimatikus és kulturális okai is vannak. 2500 év látszólag nagy idő, gondolhatnánk, ennyi alatt valamennyire sikerült földolgozni a vereséget, de ez csak részben igaz.

Az eredeti ötlet szerint a rajt és a befutó a Népek Kapuja lett volna Perszepoliszban, azonban – az egyébként együttműködő – hatóságok az utolsó pillanatban áttették Naks-e Rosztámba, 12 kilométerre Perszepolisztól, Dáriusz király sírja mellé. Tiszteletből, ahogy az iráni atlétikai szövetség elnöke magyarázta a váratlan változtatást.


Amerikai zászló a célban

A maraton szójátékos elnevezése – I run Iran – harminc országból összesen 150 atlétát vonzott, ennek közel a fele volt iráni. A többiek elsősorban Európából érkeztek, főleg németek és hollandok. Az amerikaiak pedig a hosszú procedúra miatt nem kaptak időben vízumot. Iránból nagyrészt profik érkeztek, akiknek komoly presztízs volt az első nemzetközi maratonon való jó szereplés és az iráni győzelem, míg a külföldiek elsősorban örömfutásra jöttek. Ez meg is látszott az eredményeken, az első három helyen iráni végzett, a legjobb közülük az iráni futócsapat tagja, Farzollah Rosztam lett 2 óra 46 perces idővel, míg a nyugatiak közül inkább sok ultramaratonista és extrém futó versenyzett 4-5 óra körüli befutóval.

Az utolsó helyezett a nemrég szívműtéten átesett, egyébként az országok számában csúcstartó német Klaus Westphal volt, akinek ez volt az 112. országban lefutott sok századik maratonja, és aki cikkünk megjelenésére a Maldív-szigeteken minden bizonnyal behúzta a 113. országát is.

Hogy ez volt az első nemzetközi maraton Iránban, az nem jelenti azt, hogy az országban nincsenek maratonisták és extrém futók, illetve számukra rendezett versenyek.

„Tavaly hat nap alatt hat maratont futottam Kermánban egy versenyen” – sztorizik Akbar Naghdi Marand, aki három óra húsz perces idejével az élmezőnyben végzett. „Mindegyik megvolt hat óra alatt, majdnem 50 fokban, homokban, hátizsákkal.” Az alacsony, rendkívül inas felépítésű futónak könnyed hétvégi kocogás volt ez a mostani esemény. Annyival nehezítette meg magának ezt a versenyt, hogy a pólója alá rejtve magával cipelt egy amerikai zászlót, amit a célnál a hátára vett, szolidaritásul az amerikai futók iránt, akik nem kaphattak időben vízumot, hogy jelen lehessenek a történelmi eseményen.


A nők előbb futottak 

A szervezők és az iráni atlétikai szövetség engedélyezték volna a nőknek is a nevezést, a hatóságok viszont – csakúgy, mint az első maratonokon – nem engedték meg a részvételt, azonban két renitens hölgy így is elindult versenyen kívül, két órával a mezőny előtt tesztfutásként feltüntetve a teljesítményüket.

A végén megkapták a táv teljesítéséért járó érmet is. Az utak mellett, főleg Marvdasht településen kilométereken át ünnepeltek és buzdítottak az iskolákból kivezényelt diákok, csadoros nők és katonák a futókat.

Ahogy több versenyző megjegyezte: volt hangos, nagyon hangos és elviselhetetlenül hangos buzdítás. Rengeteg gyerek tartott különböző feliratokat tartalmazó táblát a kezében, elsősorban Irán barátságáról, békességéről és biztonságosságáról szólót. Ez utóbbiban egyébként nem volt hiba, Irán valóban a világ egyik legbiztonságosabb országa, és az ott élők barátságossága is legendás. Nem lehet egy kisebb csoport ember mellett elmenni úgy, hogy ne kérdeznék meg, honnan jöttél, és valamelyikük ne tenné hozzá azonnal angolul, hogy „Welcome to Iran!”.


Iránban minden lehetséges

A tabudöntögetésből egyébként nemcsak a női, hanem a férfi futók is kivették a részüket. Rajt előtt kisebb fennakadást okozott, hogy nem volt egyértelmű, a hatóságok engedik-e a rövidnadrágban való futást, végül ebből nem volt gond. Viszont a beérkező futók egy része utána elindult megnézni Perszepolisz romjait, és külön engedélyt kaptak, hogy rövid futónadrágban járhassák végig az ősi fővárost.

A maraton ötlete egyébként (mondhatnánk: természetesen) nem iráni fejből pattant ki, egy évekig Iránban élt holland vállalkozó, Sebastiaan Straten és cége, az Iran Silk Road szervezte, helyi partnerével, az iráni atlétikai szövetséggel közösen. Amikor rákérdeztünk, miként volt lehetséges az, hogy egy külföldi cég nemzetközi sporteseményt szervez az országban, az irániak és az Iránban élő külföldiek kedvelt fordulatával válaszolt:  Iránban minden lehetséges.

Ezt támasztotta alá, amit az osztrák Eder Ernst, a mezőny legidősebb, 62 éves futója mondott Iránról. Ernst öt éve él Teheránban, az osztrák követségen dolgozik. „Amikor először meghallottam, hogy egy külföldi cég nemzetközi maratont szervez, azt gondoltam, ez nem lehetséges. Nagyon meglepődtem, hogy mégis… Iránnak még több nemzetközi sporteseményt kellene szerveznie, még több külföldit meghívnia. És akkor minden résztvevő hírét vinné, milyen az ország barátságos arca, milyenek az emberek, a kultúra vagy az étel.” Nem is beszélve a sportesemények turisztikai bevételeiről.

Egy biztos: az igény megvan rá. A szervezéssel megszerzett tapasztalat, kapcsolatok és kalandok arra sarkallják a szervezőket, hogy jövőre is megpróbálják a „lehetetlent”, minden bizonnyal egy másik helyszínen.


SZÖVEG: BELÉNYI DÁNIEL
KÉPEK: KÁLLAI MÁRTON

Címkék: maraton, Irán, USA, iszlám

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!