Az első világbajnoki aranyunkat 1954-ben, a franciaországi Maconban a kajakozó ikerpár, Mészáros György és Mészáros István nyerte 1000méteren, és ezzel a kajak-kenu belépett a magyar sikersportágak sorába. A nemrég véget ért portugáliai kajak-kenu vb-n Bodonyi Dóra imponáló fölénnyel aratott rajt-cél győzelmet kajak egyes 1000méteren. Azt csak a parton tudta meg, hogy ezzel ő szerezte meg a sportág 200. magyar világbajnoki aranyát. A szolnokiak 24 éves világ- és Európa-bajnokával beszélgettünk.

 

– Nem most állt először a világbajnoki dobogó tetején. Másként néz majd erre az aranyéremre, tudván, hogy a 200. hazai világbajnoki címet jelenti? 

– Biztosan, mert ez még egy pluszlöketet adhat, és nagyon örülök neki. 

– Számított a sikerre 1000 méteren? 

– Inkább azt mondanám, hogy bizakodtam, mert egész évben jók voltak az eredményeim. Ugyanakkor most nem az 1000 méterre készültünk, mert idén az 500 méter volt a fókuszban, ezért egy kicsit izgultam.

– A televíziós közvetítéseknél is látni, hogy az edzők a parton biciklizve buzdítják, informálják a versenyzőket. Eljut ez önökhöz? 

– Nem mindig, de most meghallottam, amikor Hüttner Csaba szövetségi kapitány szólt, hogy jön a német, igaz, akkor már én is „robbantottam”. Utána azt kiabálta, hogy „nyugi”. 

– Hatéves kora óta kajakozik, már a korosztályos viadalokon is szorgalmasan gyűjtötte az érmeket. 500, 1000 és 5000 méteren szokott indulni. A távlati célokat nézve, melyik a kedvence?

– Nincs igazán kedvencem, mindegyiket szeretem. A célom az, hogy biztos tagja maradjak a válogatottnak, a kajak négyesnek is, és lépésről lépésre haladjak a tokiói olimpiáig, de nyilván még addig nagyon sokat kell dolgozni. 

– Ezen a világbajnokságon a kajak négyes tagjaként is aranyérmes lett. A  győzelem ezúttal egy hajszálon múlt, tizenhárom ezredmásodperccel előzték meg az új-zélandiakat. A célnál már látta, hogy nyertek, vagy volt némi kétsége? 

– Én nem láttam semmit, illetve csak annyit, hogy az új-zélandi lányok nagyon-nagyon közel voltak. Azt hiszem, hogy utoljára 2009-ben, a kanadai vb-n volt ennyire szoros az eredmény, akkor a németek lettek a másodikak. Úgy gondolom, hogy a mi négyesünkben most volt néhány hiba, de nagyon örülök, hogy így is sikerült nyernünk. 

– Ezen a hétvégén az országos bajnokság is véget ér. Kapnak egy kis pihenőt? 

– Igen, négy hetet, de ezalatt is fogok kicsit „edzegetni”, hogy ne essen nagyon rosszul az első pár hét, amikor majd elkezdünk ismét dolgozni.

FOTÓ: KOVÁCS TAMÁS, MTI

Címkék: kajak-kenu

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!