A hétvégén az angol, és a német labdarúgó- bajnokság is 11. fordulójához ért. Az első tíz-tíz kör után elmondhatjuk, hogy míg a szigetországban minden az előzetes tervek – azaz a fogadóirodák jóslatai – szerint alakul, addig Németországban a feje tetejére állt a világ.

 
A szombat a dél-koreai csatár nagy napja volt Manchesterben

Angliában a szezon előtt a bajnoki címre leginkább esélyesnek tartott együtteseket találjuk a képzeletbeli dobogón, a Bundesligában azonban szinte kivétel nélkül szenvednek a nagycsapatok. A Premier League szombati játéknapján Gera Zoltán kezdőként lépett pályára az Aston Villát vendégül látó Fulhamben. Válogatott játékosunk végig pályán volt, csapata pedig az utolsó utáni pillanatban mentette döntetlenre a találkozót. Lassan kikerül a reflektorfényből Wayne Rooney, akit klubja a héten speciális edzésekre az Egyesült Államokba küldött. A csatár bokasérüléssel bajlódik, de az elmúlt időszak eseményeit figyelembe véve a legjobbat valószínűleg a brit sajtótól való távollét teszi majd neki. A Manchester United így nélküle volt kénytelen megvívni soros bajnokiját, és a Vörös Ördögök kis híján pontokat is vesztettek a vendég Wolverhampton ellen. Már-már elkönyvelhettük az 1-1- es végeredményt, amikor a 90. percben Park megszerezte második gólját. Ő volt a pillanat embere: az első gólját a 45. percben lőtte. A hazaiak ezzel két pontra megközelítették az éllovas Chelsea-t, amely ma Liverpoolban játszik. Az összecsapás, ha Gerrardék idei szereplését nézve nem is, a nevek alapján mindenképpen a forduló rangadója. A német pontvadászatban a nap számunkra másik fontos szereplője, Szalai Ádám ugyan nem volt ott a Freiburgban vendégeskedő Mainz kezdő tizenegyében, de egy sérülés következtében már a 24. percben beállhatott. Bár a magyar csatár aktív volt, gólt sem ő, sem társai nem szereztek, így az előző hétvégét még első helyről kezdő mainziak újabb, ezúttal 1-0-s vereséget szenvedtek. A már említett, botladozó „óriások” közül a címvédő Bayern München továbbra sem találja a fonalat otthon. A Bajnokok Ligájában hibátlan bajorok 3-3-as döntetlent játszottak a Mönchengladbach otthonában, így továbbra is a középmezőnyben tanyáznak. A tavalyi ezüstérmes Schalke viszont ezúttal szebbik arcát mutatta. A gelsenkircheniek még pénteken, a Bundesligában először duplázó Raúl vezetésével, 3-0-ra legyőzték a St. Paulit, és ezzel elmozdultak a kieső zónából.

Címkék: korrupció, Park, korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!