-

 
Sullivan - Fotó: Dale Delarey, AFP

Káprázatos játékkal nyerte az English Open snookertornát Ronnie O’Sullivan. A sportág különc zsenije több mint másfél év után győzött pontszerző versenyen – nem akármilyen körülmények között.


Nem sok babér termett az ötszörös világbajnoknak az utóbbi időben. Elmaradtak az eredmények, néhány versenyen el sem indult. Semmi különös, csak a szokásos  problémák: alkohol, drogok, depresszió. De ezúttal is kimászott a gödörből. Nyáron egy interjúban már nevetve beszélt arról, hogy szeret összeomlani, mert tudja, hogy utána „csak felfelé vezethet az út, és szárnyalni fog”. Így is történt.

Pedig az sem volt biztos, hogy asztalhoz állhat az angol nemzetközi nyílt bajnokságon – ezúttal egy csúnya bokasérülés miatt. Végül a szervezők megengedték neki, hogy a szigorú dresszkód (nyakkendő, mellény) ellenére kivételesen edzőcipőben versenyezzen.

Csupán azt írták elő, hogy a lábbeli fekete legyen, Ronnie-é kék volt, de Twitterkövetői gyorsan szereztek neki másikat. A harmadik fordulóban egy zavart nő futott be az asztalhoz mérkőzés végén. Mielőtt a biztonságiak leteríthették volna, Ronnie lazán megoldotta a helyzetet: mintha mi sem történt volna, belökte az utolsó rózsaszín golyót, majd átnyújtotta a dákóját a hívatlan vendégnek, hogy ő fejezhesse be a feketével.
(A hölgy elhibázta.)

Aztán Ronnie gondoskodott róla, hogy a torna ne csak ezekről a furcsaságokról maradjon emlékezetes – hanem az elképesztő teljesítményéről.

Az közhely ebben a sportban, hogy O’Sullivan a világ legjobb támadója, breaképítője, ám ezúttal megmutatta, hogy taktikázásban, biztonsági játékban is szenzációs, rendre hibára kényszerítette ellenfeleit. A döntőben annyira megtáltosodott, hogy esélyt sem hagyott honfitársának, a fiatal Kyren Wilsonnak. Négy darab százas breaket produkált, 98 százalékos pontossággal lökött, magyarán csak 6, azaz hat lökést rontott az egész fináléban.

Önfeledten, szenvedélyesen, ihletetten játszott, mint legszebb napjaiban. 9-2 lett a vége. Hiába volt jó formában szegény Wilson, a végén már oda sem jutott az asztalhoz – az vigasztalhatta, hogy közvetlen közelről láthatott játszani egy legendát.



A RAKÉTA. Az 1975-ös születésű Ronnie csodagyerekként mutatkozott be a snooker világában. Tízéves korában már százas breaket lökött, 15 esztendősen összejött egy maximum (147 pont; ehhez 36 golyót kell megfelelő sorrendben belökni, hiba nélkül!).
16 évesen lett profi, és akkor sem volt még nagykorú, amikor először győzött nagy versenyen (UK Championship, 1993). Azóta öt világbajnoki címet és 29 pontszerző tornát nyert. Rekordok sora fűződik a nevéhez. 894 százas breaket és 13 maximumot ért el, ez utóbbiak közül a leggyorsabbat 5 perc 20 másodperc alatt. Villámgyors játéka miatt kapta a The Rocket (Rakéta) becenevet. Egyszer még azt is megengedte magának, hogy megszakítson egy maximumkísérletet, mert kevesellte a 10 ezer fontos különdíjat.


9 millió
fontot,
átszámítva 3,1 milliárd forintnyi pénzdíjat nyert profi
pályafutása során Ronnie O’Sullivan – ez is rekord.


A fenegyerek
Ronnie O’Sullivan családja és magánélete sok sztorit szolgáltatott a brit bulvárlapoknak.
Szülei szexshopokat üzemeltettek a londoni Sohóban, amíg az apja részegen halálra nem késelt egy embert, ezután 18 évet ült börtönben.
Ronnie is megküzdött a maga démonjaival. Többször volt súlyosan depressziós, alkohol- és drogfüggése miatt elvonókúrákon és rehabilitációs programokon kellett részt vennie. Feleségével, két gyermekének későbbi anyjával is az anonim narkósoknál ismerkedett meg. A 2012–13-as szezont kihagyta, versenyzés helyett egy sertéstenyészetben dolgozott, hogy összeszedje magát. Kivételes játéktudása mellett sok rajongót szerzett neki intelligenciája és fanyar humora.
A sportágnak tett szolgálataival kiérdemelte a Brit Birodalom Lovagja (OBE) címet. A világ legjobb női játékosa, Maria Catalano Ronnie unokatestvére – ha létezik a snookerezésért felelős gén, akkor azt az ő családjukban kellene keresni.

Címkék: darts-billiárd

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!