Ne nézd, mert zokogni fogsz.
Ezt üzentem SMS-ben Arsenal-hívő gyermekemnek, amikor a sereghajtó Reading a múlt keddi Liga Kupa meccsen 4-0-ra vezetett az északlondoniak ellen. Mázlija a fiamnak, hogy csak a 96. perctől nézte (a hoszszabbításban tehát és interneten), amikor már 4-4 állt az eredményjelzőn. Még nagyobb, hogy ennek a teljesen valószerűtlen mérkőzésnek a végén az első félidő 45. percéig „földön fekvő” sztárcsapat 120+ perc után 7-5-tel, azaz továbbjutással zárt – egyszóval a szurkolói nem hiába rágták a körmüket. (Megvallom, én se. Mint pl. Vitray.)
Azt mondják, „soha nem látott” párbaj volt ez. Angliában: meglehet. Magyarországon néhány, hozzám hasonló vénember még emlékszik arra az 1955 januárjában, a Fradipályán(!), hidegben-hóban lejátszott Vörös Lobogó–Bp. Honvéd meccsre, ahol is Puskásék, ha nem is 0-4-ről, de 1-3-ról álltak fel. Hogy „álltak” volna? Ugrottak. Huszonöt ezer néző nem hitt a szemének, amikor 1-3 helyett már 8-3 volt az eredmény, és a Honvéd nyolcadik gólja úgy esett, hogy Kocsis „Kocka” Sándor hanyatt esve beadott egy labdát (mert hogy ő nem csak fejelni, hanyatt esni is tudott), s azt Puskás Öcsi kapásból nyomta be a hálóba. Lehet, sőt biztos, hogy Theo Walcott mesterhármast csinált a Reading ellen, s valójában az ő ritka teljesítményének köszönhető a „fordítás”, de hát, mondom én hazafiasan: az ő lába se Kocsisé, se Puskásé. Azok nem csak más korosztály, más kategória is voltak. Voltak, sajnos.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!