Spanyol után német hegemónia?
- Köszönhetően a megemelt létszámnak, a valódi nagycsapatoknak várhatóan nem okozhat gondot a kvalifikáció, sőt akár némi kísérletezgetésre is felhasználhatják az összecsapásokat, hogy a majdani Eb-n a lehető legjobbak legyenek.

 
A dortmundi Marco Reus, aki elszalasztotta a vb-sikert sérülése miatt

Ami a kiindulópontot illeti, egyelőre – nem meglepő módon – a németek tűnnek a 2016-os torna legnagyobb favoritjának, megelőzve a házigazda franciákat és a vb-n leszereplő spanyolokat.

A tévé az úr. Nem a 24 csapatosra hizlalt mezőny az egyetlen újdonság a 2016-os labdarúgó Európa-bajnoksággal kapcsolatban, megváltozott a selejtezők időbeosztása is. Korábban egyetlen nap alatt pályára lépett az összes válogatott, míg most – bevallottan a televíziós társaságok érdekeinek engedve – háromnaposra „nyújtották” a fordulókat: így ezúttal vasárnap 8, hétfőn 9, kedden pedig újabb 8 mérkőzésre kerül sor. Októberben pedig, amikor 2 kört is rendeznek, 6 napon keresztül megszakítás nélkül nézhetjük a meccseket – már akit érdekel például egy Kazahsztán–Lettország rangadó is.

Ezt mondják a számok. Az Infostrada Sports nevű holland elemző cég a selejtezők rajtja előtt modellszámítást végzett, amelyben az egyes nemzeti együttesek kijutási esélyét vizsgálták. Ez alapján az F csoportban a magyar válogatott csak 4. „kiemeltnek” számít, igaz, a finneket csak minimális különbséggel rangsorolták a mieink elé: nekik 38, nekünk 36% esélyt ad a kijutásra a program. A biztos továbbjutást érő első két helyre egyértelműen a görögök és a románok tűnnek favoritnak, előbbiek 86, utóbbiak 55%-os eséllyel utazhatnak két év múlva Franciaországba.

Múlt vasárnapi ellenfelünk, Észak-Írország sanszait 1%-ra teszi a gép, ami még mindig 1%-kal több, mint Feröeré. (A vasárnapi selejtezőn a magyar válogatott Budapesten vesztette el a mérkőzést 1-2-re - a szerk.)

Eb-favoritok a fogadóirodák oddsai alapján

Németország 4x
Franciaország 6x
Spanyolország 6x
Hollandia 11x
Belgium 12x
Olaszország 13x
Anglia 15x
Portugália 20x

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!