Szendrőládon a 2010-ben Bajnokok Ligája-győztes olasz Inter gyerekprogramjának keretein belül próbálják meg kirángatni a helyi kissrácokat a kilátástalanságból.

Amikor tavalyelőtt októberben az ország harmadik legszegényebb, nyolcvan százalékban cigányok lakta településén jártunk, magunk sem gondoltuk, hogy ebből még lehet valami, pedig lett. Nagyjából egy évvel az események után úgy látszik, egyáltalán nem reménytelen a helyzet. A program azóta is működik, olyannyira, hogy az akkori hatvanfős létszám mára jelentősen bővült, egy-két kivételtől eltekintve nem volt olyan, aki kimaradt volna az Inter Campus névre hallgató programból.

Christian Valerio projektmenedzser és csapata tavalyelőtt három napot töltött a faluban, segítőjük a volt polgármester-helyettes, Lakatos Gábor volt, aki akkor őszintén bevallotta, ezek a fiúk bizony tényleg képtelenek normálisan viselkedni. „Aki nem tud focizni, az lekoccoltatik…” – fogalmazta meg akkor egy kék-fekete mezben rohangáló lelkes lurkó, de a világon huszonöt országban – többek között Kubában, Kambodzsában, Iránban és úgy általában véve a legeldugottabb helyeken – működő Inter Campus projektnek pont nem a futball a lényege, hanem a csapatszellem elsajátítása, valamint a fizikai és lelki fejlődés, mindez a nyolc és tizennégy év közti korosztály számára. A foci eszköz mindehhez.

„2010 óta már kétszer voltak itt az olasz edzők. A létszám nőtt, ma már nyolcvanan vagyunk – kezdi Bergner Andrea, a projektben társ Szeretet a Válasz Közhasznú Egyesület elnöke. – 2012 augusztusában volt egy táborunk Debrecenben, ahol 156 gyerek vett részt, ebből negyven abból a bizonyos szendrőládi csapatból jött. Bár a részvétel teljesen ingyenes volt, sok gyereket nem engedtek el a szülei. A cigányok részéről van némi bizalmatlanság, féltik az övéiket, de pár találkozás után már sokat javul a helyzet. Itt interes edzők nem voltak, de így is napi három edzést tartottunk, nagyon jól sikerült az egy hét. A fejlődés kézzel fogható, a táborban már nem volt jellemző az az ocsmány káromkodás, amit korábban tapasztaltunk. A verekedés, lökdösődés is alábbhagyott, főleg azok viselkednek fegyelmezetten, akik már régebb óta járnak.”

Az eredeti Inter-szerelést, ahogy az első alkalommal sem, most sem vihették haza: a nagyobb testvérek könnyedén elvennék tőlük, márpedig elég kellemetlen lenne az ajándékba kapott mez nélkül megérkezni a következő edzésre. „A fiúk alig várják a foglalkozásokat, ahol elsősorban a játékra és a szórakoztató feladatokra koncentrálnak. Télen sem maradnak foci nélkül, februárig a helyi tornateremben folytatódik a munka” – mondja Bergner Andrea.

Farkas János olimpiai aranyig, Pisont István izraeli bajnoki címig jutott, de rajtuk kívül nem volt igazán szép pályát befutó cigány játékosunk. Utóbbi egyébként cigány futballakadémiát csinálna, ha tehetné, de erre valószínűleg még várni kell egy kicsit. Szendrőládi történetünkből is látszik, hogy azért zajlanak az események.

Az is lehet, hogy egyszer még a San Siro stadionban fut ki a gyepre a szendrőládi Farkas János? Ennyire ne szaladjunk előre, mindenesetre már az is valami, hogy ezek a srácok heti egyszer-kétszer nem az utcán kallódnak, hanem a labdát kergetik.

Az FC Internazionale és a Szeretet a Válasz Közhasznú Egyesület 2010. májusában indította el az első Inter Campus projectet Budapesten. Azóta a helyi edzők rendszeresen tartanak edzést a budapesti Cseppkő utcai Gyermekotthonban, az Inter Campus program első magyarországi helyszínén.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!