„Szilágyi Áron és Imre Géza a hatodik helyükkel nagy lépést tettek az olimpia felé. És ha csak a pozitívumokat akarom említeni, akkor itt meg is kell állnom” – nyilatkozta lapunknak Füleky András, a Magyar Vívó Szövetség ügyvezető igazgatója a cataniai világbajnokság helyszínéről.

 
Nagy Tímea: olimpián utoljára ő nyert aranyérmet a magyar vívók közül (Fotó: Bruzák Noémi, MTI)

Mi tagadás, a vívás kapcsán ennél jóval hosszabb felsorolásokhoz szoktunk, ami a sikereket illeti.

A világbajnokságok 1937 óta íródó történelmében a magyar vívók eddig 87 aranyérmet szereztek, ezzel hazánk harmadik helyen áll az örökrangsorban.

A mieink előtt álló Szovjetuniót (92) idővel minden bizonnyal sikerül majd befogni, a listavezető olaszokat (98) viszont már aligha. A vb házigazdái toronymagasan kiemelkednek a jelenlegi mezőnyből: a hat egyéni számban négy aranyat szereztek.

A mostani gyenge szereplés azért különösen fájó, mert az itt megszerzett pontok két és félszeres szorzóval számítanak az olimpiai kvótákról döntő világranglistán. Így akár még az a Szász Emese is bajba kerülhet, aki a vb előtt vezette a ranglistát, ezúttal azonban már a legjobb 32-be sem jutott be. A párbajtőrözőnőt ezúttal könyöksérülés zavarta, így nem volt esélye megismételni egy évvel korábbi szereplését, amikor ezüstéremig menetelt. Szintén a 64 között búcsúzott a tavalyi vb másik magyar érmese, az akkor harmadik helyezett párbajtőröző Boczkó Gábor, így az ő londoni repülőjegye is veszélybe került. „Még semmi sincs veszve, hiszen a ranglisták jövő márciusban zárulnak, addig pedig jó pár Világkupa-versenyre sor kerül” – jegyezte meg a szövetség ügyvezetője, de azt azért hozzátette, hogy a mostani kudarcok később nagyon sokba kerülhetnek.

A mieink utoljára a 2001-es vb-n zárták érem nélkül az egyéni küzdelmeket, igaz, akkor a csapatverseny során minden medálból egyet-egyet gyűjtve sikerült a javítás. A csapatversenynek most kulcsszerepe van, hiszen a kvalifikációs szabályok értelmében az indulási jogot kiharcoló gárdák az egyéni versenyben is elindíthatják három vívójukat, azaz egy jó csapattal sokkal könnyebb kvótához jutni, mint az egyéni világranglistáról. Az előzetes számolgatások alapján a vb-n a legjobb négy közé jutóknak már jó esélye van az olimpiai részvételre. Pénteken női tőrözőink az ötödik, férfi kardozóink pedig a hatodik helyen végeztek, ami arra volt elég, hogy reményeik életben maradjanak, de a hátralévő versenyeken hatalmasat kell küzdeniük a kvótákért.

Szombatig kellett várni, hogy végre a magyarok közül is kijöjjön valakiknek a lépés: férfi párbajtőrözőink egész nap bravúrosan versenyezve nyertek ezüstérmet. Sajnos az olimpia szempontjából ez nem javít a hangulatunkon, ebben a számban ugyanis nem rendeznek csapatversenyt a jövő évi ötkarikás játékokon. Boczkóék sikerével azonban az legalább már biztos, hogy a magyar küldöttség – miként minden eddigi vb-n – ezúttal is szerez legalább egy érmet. Női kardozóink, szintén tegnap, a hatodik helyen zártak.

A mai zárónapon a férfi tőr-, valamint a női párbajtőrcsapatunk lép pástra.

Címkék: korrupció, korrupció

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!