„Ezt egyszer még visszaadja neki a sors” – mondhatták sokan egy éve, amikor Michelisz Norbert (képünkön) úgy bukta el az összetett harmadik helyet a túrautó-világbajnokságon (WTCC), hogy a katari idényzáró futam utolsó körében nagy riválisa egy finoman szólva is gyanús „előzéssel” javított egy pozíciót, és előzte meg a tabellán a magyar versenyzőt.

 
Michelisz Norbert - Fotó: Clement Luck, AFP

És bár tudjuk, hogy a sors a sportban sem mindig arról híres, hogy végül igazságot szolgáltat, de az esélyt most mindenesetre megkapja: a 2017-es szezon jövő héten zárul, ahogy akkor, úgy most is Katarban, Michelisz pedig ezúttal a vb-címért száll harcba!

A 33 esztendős magyar pilóta hátránya 6,5 pont az összetettben vezető svéd Thed Björk (Volvo) mögött, ami nem is olyan sok, figyelembe véve, hogy Katarban a két, egyaránt pénteken sorra kerülő futamon, az időmérő után kiosztott extra pontokkal együtt, 60 pontot lehet szerezni. Arról nem is beszélve, hogy két futammal ezelőtt még 32 pont volt Michelisz lemaradása, Japánban és Makaóban azonban sikerült faragni a különbségen. Utóbbi helyszínen szerencséje is volt, az első futamon ugyanis falnak csapta a Hondáját, ám éppen emiatt a baleset miatt megszakították a versenyt, és végül megtarthatta az ütközéskor elfoglalt 5. helyét.

Az idény krónikájához hozzátartozik, hogy sokáig pont az a Tiago Monteiro (Honda) számított a legnagyobb esélyesnek a végső győzelemre, aki a már említett tavalyi vitatható manőver nyertese volt (Monteirót akkor az utolsó körben Yvan Müller engedte csata nélkül maga elé).

A Forma–1-et is megjárt portugál pilóta aztán szeptemberben súlyos tesztbalesetet szenvedett Barcelonában, amely után majdnem két hétig az intenzív osztályon ápolták. A fejét ért sérülések miatt az orvosok végül azóta egyetlen hétvégén sem engedték rajthoz állni.

A tavalyi tapasztalatokból kiindulva a Honda és a Volvo nagyjából azonos tempóra lehet képes Katarban, ráadásul Michelisz és Björk is 80-80 kilónyi pluszsúllyal áll majd rajthoz, így izgalmas, akár a végletekig kiélezett csatára lehet kilátás a vb-elsőségért.

Michelisz korábban kétszer, 2012-ben és 2015-ben a nem gyári versenyzők között már a legjobbnak bizonyult a WTCC-ben, egy esetleges vb-cím azonban nemcsak az ő, de a komplett magyar autósport történetének legnagyobb sikere lenne. Ráadásul könnyen lehet, hogy ez az utolsó esély, legalábbis ebben a formában, a sorozat jövője ugyanis egyelőre bizonytalan.

A legfrissebb hírek szerint elképzelhető, hogy a túrautó-vb-t összevonják egy másik kategóriával, a TCR-rel: abban a sorozatban egyébként Michelisznek M1RA néven saját csapata van, amely idén, azaz rögvest első évében, bajnoki címet szerzett.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!