Új generációs tikitaka

Az itteni vélemények summája: egy vereség még nem teszi semmivé az eddigi diadalmenetet. Eloszlatandó azonban egy félreértés. Spanyolországban a nemzeti tizenegy iránti hódolat még csak össze se mérhető azzal a hódolattal, amit két klubcsapat: a Real és a Barcelona élvez. A madridi csapat nemzeti intézmény, a Barca pedig egy egészen új játékstílus feltalálója és tökéletesítője. A válogatott egyikkel se versenyezhet. A del Bosque-éra előtt a világbajnokságok nem spanyol főszerepléssel, hanem statisztériával zajlottak. A focibolond spanyolok összes nemzetközi élménye a klubcsapataik teljesítményéből táplálkozott. (Minálunk épp fordítva volt…) Mindebből csak azt akarom kihozni, hogy a Konföderációs Kupa a maga brazil sikersorozatával soha sem volt olyan intézmény, amivel a spanyolokat lázba lehetett volna hozni. Jó-jó, a 0-3 fájt, de 48 óra sem telt el, és a spanyol sajtóból „kiporszívózták” a témát. Ha errefelé az ember a napi- és sportlapokat a hét közepén kinyitotta, másról se olvashatott, mint hogy Neymar végre a Barcában játszik; és ötoldalas elemzéseket arról, hogy miként jön majd ki Messivel? (Utóbbi azt jósolja, remekül, feltéve, hogy az ifjú brazil úgy focizik majd, mint most Rióban…) A Real házi sportnapilapját, a Marcát természetesen az foglalkoztatja egyfolytában, hogy az angol (walesi) labdarúgás legnagyobb ígéretét Gareth Bale-t miért nem sikerül a királyi gárdának leigazolnia, amikor eddig mindenkit sikerült, akit csak akart? A hét Barca-játékossal felálló spanyol válogatott a Kupa döntőjében, Rióban ugyanazt a leckét kapta, mint a Barca a Bayerntől. Ha valaki képes megakadályozni, hogy a spanyol- Barca középpálya zavartalanul felfejlődjék, és újból meg újból keresse a réseket az ellenfél védelmén, akkor csakhamar arra ébred a néző, hogy az a bizonyos ellenfél pillanatokon belül Xaviék mögé kerül, és akkor már csak egy nyúlsebességű Neymaar vagy egy lesipuskás Fred kell. Egy szó, mint száz, a „tikitaka” ellenszere ki van találva. Ez óriási kihívás nem csak a Barcelona edzőjének, Vilanovának, hanem del Bosquénak is. A 2014-es vébé előtt nem Scolarinak, a brazil kapitánynak, hanem nekik kell kitalálniuk valamit, ami eddig még nem volt. Különben a spanyol válogatott elveszíti a hitelét, dacára annak, hogy egyéni képességek dolgában még mindig többet tud felmutatni, mint az ellenfelei. A feladat monumentális. Ahogyan ez a mai brazil válogatott feláll – különösen a hátvédsorban, de előtte is – csaknem verhetetlennek tűnik. Amikor láttam, hogy Fred és Hulk a saját tizenhatosának vonalán hogyan tud küzdeni teljes erőbedobással egy labdáért, fölfogtam, hogy valami itt épp úgy megváltozott, mint Angliában, amikor a nagy sztár és gólgyáros, Wayne Rooney (Sir Alex nevelő hatására) nem átallott a saját alapvonalánál becsúszni az ellenfél egyik szélső támadója előtt.

Az új Iniesta

A kommentátorok hálásak lehetnek Francisco Román Alarcón Suáreznek, hogy teljes neve helyett csak az „Isco” becenevet használja. A 21 éves támadó középpályást a napokban mutatták be a Real Madridnál, amely 30 millió eurót fizetett érte a Málagának, ahol az előző idényben már alapembernek számított. Tavaly ő kapta az úgynevezett Golden Boy díjat, amelyet évről évre a legjobb 21 éven aluli, európai játékosnak ítélnek oda. Az elismerés meglehetősen jó ajánlólevél, Isco előtt közvetlenül ugyanis Mario Götze és Mario Balotelli érdemelte ki, de korábban Messi, Fábregas és Rooney is volt „Aranyfiú”. Isco magabiztosságáról sokat elárul, hogy a madridiaknál a 23-as mezt választotta, amelyet korábban David Beckham is viselt. Belépője stílusosra sikerült, a kisgyerek kora óta Barcelona-szurkoló Isco közölte ugyanis, esze ágában sincs az új szerződés miatt átnevezni kutyáját – aki a Messi névre hallgat. Ezért pedig alighanem csak nagyon jó játékkal tudja kiengesztelni a madridi közönséget.

Az új Xavi

Kisebbfajta csoda, hogy Thiago Alcántara neve a spanyol válogatottnál jöhet számításba (mi több, háromszor már a felnőttek közt is magára ölthette a címeres mezt), a 22 esztendős irányító középpályás ugyanis Olaszországban született, míg édesapja az a Mazinho, aki 1994-ben a brazil válogatottal nyert világbajnokságot. Thiago 14 évesen került a Barcelona akadémiájára, a katalánok első csapatában pedig már egy hónappal 18. születésnapja után bemutatkozott. Ő volt a friss Eb-győztes U21-es válogatott csapatkapitánya, a döntőben egy félidő alatt mesterhármast lőtt az olaszoknak, így nem csoda, hogy a torna legjobbjává választották. Ezután lett igazán kapós a piacon, és mivel az elmúlt években Xavi árnyékában többnyire csak csereként jutott szóhoz a Barcában, többször jelezte, szívesen elhagyná a csapatot. A klub a kivásárlási árát 90 millió euróról 18 millióra csökkentette, a legfrissebb jelentések szerint pedig ezt az összeget a Manchester United kész is megadni érte.

Az új Xabi Alonso

Asier Illarramendi élete és pályafutása már-már kísérteties hasonlóságokat mutat a „nagy előd” Xabi Alonsóéval. Mindketten egy kis baszk tartományból, Gipuzcoából származnak, és egyformán a Real Sociedadnál nevelkedtek. Illarramendi még most is a San Sebastian-i klub játékosa, ahol elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a csapat a Bajnokok Ligája- selejtezőt érő negyedik helyen zárta a mögöttünk hagyott szezont. A 23 éves védekező középpályás azonban rövidesen még ennél is feljebb léphet, a Real Madrid ugyanis minden követ megmozgat a szerződtetéséért – egybehangzó hírek szerint azért, mert Illarramendi egyike a Real új edzője, Carlo Ancelotti kedvenc játékosainak. Más kérdés, hogy a Marca spanyol sportlap értesülései szerint a Sociedadnál elfogadtak egy íratlan szabályt erre a nyárra, miszerint senki sem távozik a csapattól. Kíváncsian várhatjuk, mit gondolnak majd erről a klubvezetők, ha a Real leteszi az asztalra Illarramendi 30 millió eurós kivásárlási árát.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!