Mire olvasóink többsége kezébe veszi a lapot, már eldőlt, hogy ki nyerte Ausztráliában a Forma–1 idénynyitó nagydíját, amely a jelentős szabálymódosítások és a turbómotorok bevezetésével egyben új korszak kezdetét is jelenti a száguldó cirkusz világában. A turbómotoros autók sikeresnek éppen nem mondható tesztsorozata után az esélylatolgatások többnyire arról szóltak, vajon hányan érkeznek célba Melbourne-ben.

 
Forma-1 - illusztráció

A rengeteg műszaki problémával küszködő Red Bull pilótája, a négyszeres világbajnok Vettel, akinek trónfosztásában egyébként sokan reménykednek, egyenesen tízre tette a kiesők számát. Abban mindenki egyetértett, hogy a teszteredmények alapján a felkészülés legjobban a Mercedesnek sikerült, hiszen a csapat két pilótája, Lewis Hamilton és Nico Rosberg rendre jó teljesítményt produkált.

A szombati időmérő azonban megmutatta, ez a szezon még bőven tartogat meglepetéseket. Noha a pole pozíciót a várakozásoknak megfelelőn, eddigi pályafutása során 32. alkalommal Hamilton szerezte meg, de a nap hőse vitathatatlanul Daniel Ricciardo volt, aki a hazai közönség előtt a második helyre hozta be a Red Bullt, megelőzve ezzel Rosberget, akinek így a harmadik rajtkocka jutott. Ricciardo, aki idén a sztárcsapatnál honfitársát, Webbert váltotta, jól alkalmazkodott az esős, csúszós pályához, és úgy tűnt, „harapós” hangulatban van, mert úgy szorongatta Hamiltont, mint egy pitbull.
 

(Frissítés: Nico Rosberg (Mercedes) nyerte az Ausztrál Nagydíjat. Második a hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo (Red Bull) , harmadik Kevin Magnussen (McLaren).   
A V6-os, 1,6 literes turbómotorok bemutatkozó versenyén öten álltak ki műszaki probléma miatt, köztük  Sebastian Vettel (Red Bull), valamint a pole pozícióból startoló Lewis Hamilton (Mercedes). - MTI

2. frissítés: a versenybírák kizárták Ricciardot, azzal az indoklással, hogy autójának benzinátfolyási sebessége nagyobb  a megengedettnél. Magnussen ezzel a második helyre lépett elő, a harmadik helyre pedig Jenson Button került, szintén a McLarentől.)
 

Címkék: Forma–1

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!