Újabb fordulatot vett a héten a Puskás Ferenc-stadion tervezett jövője. A napvilágot látott elképzelések szerint az MLSZ kérésére a jelenlegi stadion felső karéját lebontanák, a középső lelátót megerősítenék, így létrejönne egy 40 ezres befogadóképességű aréna, ahol a válogatott ősszel lejátszhatja a hollandok és a törökök elleni vb-selejtezőit.

A szövetség kérése érthető, hiszen e találkozókra várhatóan az ország legnagyobb stadionja is megtelik, így jelentős bevételkiesést jelentene, ha a meccseket máshol, kevesebb mint fele ennyi néző előtt kellene lejátszani. Ez a megoldás amúgy szinte tökéletesnek tűnik: a válogatott továbbra is a kultikus arénában játszhat, amely ráadásul viszonylag alacsony költséggel a nézők számára is biztonságossá válik. A realitásokat figyelembe véve pedig 40 ezer nézőt évi 1-2 mérkőzésnél többször aligha lehet kicsalogatni. Igen ám, de a hír itt nem ér véget, ugyanis mindez csak átmeneti és a tervek szerint 2013-ban elkezdik építeni a legalább 45 ezer férőhelyes új nemzeti arénát – közvetlenül a jelenlegi stadion mellett – amely 2015-re lehet kész 35 milliárd forintból. Az egykori Népstadiont pedig az atléták vehetik birtokba. Tény, hogy az atlétika idehaza súlyos létesítménygondokkal küzd, a közelmúltban a fedettpályás országos bajnokság is elmaradt, mert nem akadt olyan pálya, ahol megrendezhették volna. A hírek szerint a felajánlott Syma-csarnokot a szövetség még ingyen sem fogadhatta el, mert a rezsiköltségeket sem tudták volna állni.

2008-ban egyébként már felvetődött, hogy a Puskás-stadion megtartása mellett felépülhet egy új nemzeti aréna is. A helyszín a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. birtokában lévő Fehér úti terület lett volna, ám az MLSZ végül belátta, hogy az akkori gazdasági helyzetben nem lett volna reális a 12 milliárdosra tervezett beruházás megvalósulása.

Itt tart tehát most a történet, amelyben az elmúlt egy évben volt szó részleges, a jelenlegi stadion muzeális részeit meghagyó átépítésről, majd teljes lebontásról és egy új, korszerű aréna építéséről is. Sőt egy ideig úgy tűnt, parkolópályára kerül a Puskás-stadion, mert nagyobb szükség van a beígért két kisebb arénára, a Debrecen és a Ferencváros új, egyenként 15-20 milliárdos otthonára. Egyelőre csak az biztos, hogy az 1953. augusztus 20-án megnyitott stadion megéri a 60. születésnapját is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!