1986 óta él egy legenda: nevezetesen, hogy a magyar labdarúgó-válogatott magaslaton nem tud focizni. Akik ezt állítják, általában Irapuatóra és az 1986-os világbajnokságra hivatkoznak. Emlékeznek, ez volt az a vb, ahol 6-0-ra kikaptunk a szovjetektől. Nos, nem volt ez mindig így. 1968-ban például olimpiai bajnokként érkezett a válogatott Mexikóba.

 
Megvan a negyedik: gólöröm a bolgárok elleni döntőben

A csoportkörből két győzelemmel és egy döntetlennel mentünk tovább. Nyolc gólunkból négyet Dunai Anti lőtt, Izrael ellen kétszer talált be. Az egyenes kieséses szakaszban először Guatemala következett. Sokáig nem bírtunk a dél-amerikaiakkal, aztán a 79. percben jött Szűcs Lajos, és eldöntötte a meccset. Az elődöntőben azt a Japánt kaptuk, amely előzőleg sima 3-1-gyel küldte haza a franciákat. Persze a gallok az akkori szokások szerint nem a legerősebb csapatukkal érkeztek az olimpiára, mi viszont – az akkori szokásoknak megfelelően igen. Úgyhogy senki sem lepődött meg túlzottan azon, hogy Szűcs 3 és Novák 2 góljával végül 5-0-val mi mentünk tovább. Istenem, micsoda idők voltak!

A bolgárok elleni döntőt október 26-án rendezték, Mexikóvárosban, az Azteca Stadionban.

Talán azóta sem látta a magyar válogatottat 75 ezer ember egyszerre, élőben. Nem volt egyszerű dolga a mexikói bírónak. Akkoriban még nem alkalmazták a sárga lapos figyelmeztetést, úgyhogy Diego de Leo számtalan alkalommal próbált a játékosok lelkére beszélni, hogy hagyják abba a rugdosódást. Hiába. Így végül három bolgárt (Dimitrovot, Ivkovot és Hrisztovot) kiállított. Aztán elszakadt a cérna a mieinknél is, és a 85. percben Juhász István is mehetett zuhanyozni.

A bolgárok nem véletlenül durvultak: tudni illik a magyarok fociztak. Dunai (2), Menczel és Juhász góljaival 4-1-re nyertünk! Végezetül álljon itt az utolsó világversenyt nyerő magyar válogatott névsora. Jól jegyezzük meg ezeket a neveket, ki tudja, mikor lesz alkalmunk ismét hasonló sikert ünnepelni!

Básti, Fatér, Fazekas, Dunai Antal, Dunai Lajos, Juhász, Keglovich, Kocsis, Menczel, Nagy, Noskó, Novák, Páncsics, Sárközi, Szalay, Szarka, Szűcs. A szövetségi kapitány pedig az 1988-ban elhunyt felejthetetlen emlékű Lakat Károly, a Tanár Úr volt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!