Kilencszeres kenuvilágbajnok, háromszoros Európa-bajnok, harmincnyolcszoros magyar bajnok. Wichmann Tamás egyet nem nyert soha: olimpiát. Pedig ezer és tízezer méteren aligha volt nála jobb a maga idejében. Gyerekkorában egy súlyos autóbaleset miatt hét évre járógépbe kényszerült. 12 évesen kezdett kenuzni, tulajdonképpen a rehabilitáció miatt.
17 évesen már magyar bajnok. Háromszor ment neki az olimpiai aranynak: Mexikóban párosban második lett Petrikoviccsal. Münchenben is esélyes, de az örök ellenfél, román Patzaichin végül lenyomta. 1976-ban Montrealban egy bronz jutott neki 1000 méteren. Moszkvára mindent feltett. 32 éves volt, elképesztő rutinnal és hatalmas esélyekkel. Az előfutamban nem is volt ellenfele, 3:54-gyel másodperceket vert a többiekre. A döntőben aztán máig megmagyarázhatatlanul visszaesett, és utolsóként ért be a célba. „Úgy éreztem, lelkileg is egyben vagyok, mégis elrágtam magam, legalább ezerszer lepörgettem magam előtt, mikor indítom meg a hajót – mondta egy interjúban évekkel ezelőtt. – Elrajtoltunk, kétszázötvennél láttam, hogy kisebb bajban vagyok, de akkor arra gondoltam, hogy majd a tervek szerint indítok.
De mintha ötvenkilós homokzsák lett volna a hajóban, és csak nem akart felgyorsulni. A sors megcirógatott, hogy itt van a nagy esély, a dobogó teteje, elérheted, amire annyira vártál, vágytál, aztán elvette tőlem, és egy rettenetes, csúfos kudarc lett a vége. Pedig nem voltam gyenge elviselni önmagamat. Pedig örömet akartam szerezni az embereknek, tudtam, hogy várták tőlem, én is vártam magamtól. Nagyon fáj, amikor visszaidézik nekem, hogy már kitöltötték a pezsgőt, annyira biztosak voltak a győzelmemben. Talán szerencsésebb lettem volna, ha imádkozom, fel tudtam volna oldódni.”
Los Angelesben nem indulhatott, ahogy egyetlen magyar sportoló sem. Visszavonult. Szakácsiskolát végzett, senki sem csodálkozott, amikor kocsmát nyitott. A hely, amit vezet, és ahol ő a főszakács, éppúgy fogalom, mint annak idején Wichmann Tamás, a kenus.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!