Ma befejeződik az idei Forma–1-es idény, amelynek a nagy kérdése az, hogy úgy ér-e véget, ahogy kezdődött. Mármint, hogy Vettel, aki győzelemmel nyitott Ausztráliában, a São Pauló-i Brazil Nagydíj elnyerésével búcsúztatja-e az évet?

 
Vettel

Az immár kétszeres világbajnok 24 éves német idén mindent elért, amit csak akart. 14 rajtelsőségével beérte Nigel Mansellt, aki 1992-ben hasonló bravúrt hajtott végre. Vettel egy kivétellel – igaz, ez pont a Német Nagydíj volt – minden versenyen dobogón végzett, és 11 alkalommal nyert is. Legutóbb Abu-Dzabiban kiesett, mert az első métereken defektet kapott. A nagy ellenfelek közül Hamilton és Button a McLarennel három-három elsőséget szerzett az idén. Egyet pedig óriási meglepetésre Fernando Alonso a gyengélkedő Ferrarival.

Az idei évadra húsz versenyt terveztek, de csak 19-et rendeznek, mert a szezonnyitó Bahreinben a politikai zavargások miatt elmaradt. Idén egy új pálya is bemutatkozott: az indiai.

Ami a jövő évet illeti: 20 futamot terveznek, de elképzelhető, hogy mindössze 18 lesz. Bár a 2012-es versenynaptárban mind a koreai, mind az amerikai GP szerepel, a koreaiak bizony kedvezményeket akartak kicsikarni a Forma–1 „fura urától”, Bernie Ecclestone-tól, de ő nem ment bele. Az Amerikai Nagydíj léte is bizonytalan, mert Ecclestone megszabta a feltételeit.

Ráadásul 2012-ben már nem rendezik meg a török futamot.

Ha végigfutunk az idei éven, nagyon sok érdekességet és váratlan dolgot tapasztalhatunk. Több alkalommal is a boxutcában dőlt el a verseny a rossz gumiválasztás miatt, avagy egy gyors, kevésbé gyors, illetve elhibázott kerékcserének köszönhetően. Ugyanakkor semmilyen komolyabb baleset nem történt. A legizgalmasabb pillanatokat a Renault-val Heidfeld élte át, amikor a boxutcából kihajtva kigyulladt az autója, és mintegy kaszkadőrként kellett kiugrania belőle.

Jövőre, az már szinte biztos, hogy a pilóták sorában lesznek meglepetések. Nemrég kiderült, hogy a ralibalesetet szenvedett Kubicának még hosszabb idő kell a rehabilitációjához, és a csapat be is jelentette, hogy a kezdésnél nem lesz ott a lengyel versenyző.

Vettel teljesítményét sokan már-már schu­macheri magasságokba emelik. Az vitathatatlan, hogy nagyon tehetséges és jó pilóta, de azt sem szabad elfelejteni, hogy övé a legjobb autó. Nem véletlenül áll a második helyen Button, aki az év két legizgalmasabb, legkaotikusabb futamán, Kanadában és a Magyar Nagydíjon briliáns tudásának köszönhetően nyerni tudott. A harmadik helyen Fernando Alonso, a negyediken Mark Webber található. Lewis Hamilton az ötödik, aki kétségtelenül kiváló pilóta. Ha lehiggadna, mert idén nagyon sokat kakaskodott – nemegyszer saját csapattársával, de legtöbbször a brazil Felipe Massával akaszkodott össze –, jövőre akár ismét világbajnok lehetne.

A Brazil Nagydíj tegnapi időmérőjén Sebastian Vettel ismét nagyon megverte a többieket, és azzal, hogy övé lett az első rajtkocka, új rekordot állított fel, mert ezzel 15. alkalommal végzett egy idényben az élen. Sem a McLareneknek, sem a Ferrariknak nem volt esélye arra, hogy elvegyék Vetteltől az elsőséget, hiszen a világbajnok német már a kvalifikáció második szakaszát is megnyerte, nem is beszélve a végső nekirugaszkodásról. Egyébként két brazil, Ayrton Senna unokaöccse, Bruno és Massa is bekerült a legjobb tízbe, utóbbi a Ferrari színeiben ezúttal a 100. alkalommal ült kocsiba. Az első sor a Red Bullé, a második a McLarené: Buttoné a harmadik, míg Hamiltoné a negyedik hely. Majd jön Alonso és Rosberg, Sutil és Michael Schumacher. Mivel az időjárási előrejelzések szerint eső volt várható, ezért több csapat úgy döntött, hogy már az esős versenyre állítja be a kocsit, mert az időmérő és a verseny között a szabályok szerint erre nincs lehetőség. Elképzelhető, hogy Rubens Barrichellót utoljára láttuk, mert úgy tűnik, hogy csapata nem fogja meghosszabbítani a szerződését, pedig 19 éve ül már Forma–1-es gépkocsiban, és ami a futamok számát illeti, ő a rekorder. Persze elképzelhető, hogy rutinjára egy-két csapatnak szüksége lehet.

Címkék: korrupció, F1, vb

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!