Baji Balázs az első magyar, aki futószámban érmet nyert az atlétikai világbajnokságon. A 110 méteres gátfutás londoni vb-bronzérmese ráadásul úgy írt történelmet, hogy az edzéseket időnként háttérbe szorítja állatorvosi praxisa.

 
Baji Balázs - Fotó: Jewel Samad, AFP

Bizonyos szempontból váratlan volt Baji Balázsnak a jelenleg is zajló londoni atlétikai vb-n szerzett bronzérme, hiszen sprintszámokban korábban vb-döntőben is csak két magyar szerepelt. Bakos György 1983-ban hatodik helyen végzett 110 gáton, ugyanabban a számban, amelyben Baji versenyez, Kovács Attila pedig 1987-ben negyedik lett a 100 méteres síkfutás fináléjában.

Másrészt egyáltalán nem volt meglepő a dobogós helyezés, hiszen Baji csúcsformában érkezett Londonba, a júliusi székesfehérvári Gyulai-emlékversenyen 13,15 másodperccel saját országos csúcsát döntötte meg. A londoni vébén már az elődöntőben érezni lehetett rajta az elképesztő magabiztosságot, a 2012-es olimpiai bajnok amerikai Aries Merrittet is megelőzve jutott a fináléba, azt pedig már mindenki tudja, hogy ott mi történt.

Ő maga így emlékezett vissza a fantasztikus hajrára: „A végén nem tudom, hogy mi történt velem, de az utolsó két gáton olyan energia szabadult fel bennem, amely hozzásegített a vb-bronzéremhez.

Amikor beértem a célba és ránéztem a táblára, el sem hittem, hogy harmadik lettem. Már csak azért sem, mert a második gáton akadt egy kis hiba a versenyzésemben. Azt hiszem, a világ talán most már a nevemet is megtanulja, hogy nem Badzsi vagyok, hanem Baji.”

A tavaly az Év Atlétájának választott sportoló elmondta, sok év munkája, sok világverseny tapasztalata kellett ahhoz, hogy ezt az érmet a nyakába akasszák.

„Ha pár évvel ezelőtt jön egy ilyen lehetőség, hogy világbajnoki döntőt futhatok, akkor még nem biztos, hogy képes lettem volna erre az eredményre.”

Másik gyerekkori álmát is sikerült valóra váltania Bajinak, hiszen májusban kezdett el praktizálni az Állatorvostudományi Egyetem Kisállat Klinikáján, a sebészeti osztályon.

„Ha gyerekként a közelemben volt egy állat, biztos, hogy  megfogtam, annyira szerettem már akkor is az állatokat, azokat is, amelyek nem szépek és puhák voltak, hanem esetleg betegek” – mesélte. „Hogy hogy néz ki most egy napom? Reggel 8-ra bemegyek, délután kettőig ott vagyok, kicsit pihenek, majd lemegyek a pályára, és edzek, így el is telik a nap. Megélhetnék csak az atlétikából is, de mindkettőt nagyon szeretem, persze megvannak az időszakok, amikor az egyik háttérbe szorul, a másik előtérbe kerül. Például most a világbajnokság előtt két héttel már nem mentem be dolgozni.”

Baji felesége, a sikeres modell, Szikszai Johanna ugyancsak atléta volt, a pályán ismerkedtek meg, de hiába volt tehetséges középtávfutó, a modellszakma beszippantotta.
 

Dr. Baji Balázs
• Született: 1989. június 9.,
Békéscsaba
• Egyesülete: Békéscsabai AC
• Legjobb eredményei:
Világbajnoki bronzérmes
– London, 2017
Európa-bajnoki ezüstérmes
– Amszterdam, 2016,
Nyolcszoros magyar bajnok

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!