A forradalom nem díszebéd

Röstelkedve vallom be, hogy megkönnyeztem kedves soraidat. Különösen ezt a részt: „Tudom, hogy mi örökre adósai vagyunk Önöknek, akik hosszú évtizedeken át keményen dolgoztak és küszködtek azért, hogy nekünk már jobb életünk lehessen, és hazánkat nemegyszer építették újjá romjaiból.” Erre csak azt tudom mondani Kedves Viktor, hogy bennünk továbbra is megbízhatsz. Utánad is újjá fogjuk építeni az országot romjaiból, mint ahogy tettük eddig kemény munkával és küzdelemmel. Ha kell, akkor hosszú évtizedeket is rászánunk erre. Azért is örülök ennek a levélváltásnak, mert jó alkalom, hogy kifejthessem, milyen sokkal tartozom Neked. Össze voltam kissé zavarodva ugyanis az utóbbi időben. Nem csak Neked voltak zavarosak az átmenet hosszú évei, hanem nekünk, idősebbeknek is, akik veled együtt forradalmi korban szocializálódtunk. A diadalmas idők után azonban a rendszerváltás punnyadt politikai paktumai jöttek, piros orcánk elhalványult, csillogó tekintetünk megüvegesedett, fényesen szárnyaló lobogónk lekonyult a kusza évtizedek alatt. Most újra forradalom van, mint a régi szép időkben. Persze sokaknak nem tetszik a helyzet és nyüszítenek. Hogy félreállítod a régi rend híveit. Hogy minden fontos pozícióba saját politikai biztosaidat ülteted. Hogy új börtönök épülnek és megtelnek a régiek. De hát a forradalom már csak ilyen. „A forradalom nem díszebéd, nem egy írásmű megalkotása, nem egy kép megrajzolása, és nem hímzés; nem lehet olyan kifinomult, olyan könnyed, illedelmes, olyan gyengéd, kedves, udvarias, tartózkodó és nagylelkű. A forradalom lázadás, erőszakos cselekedet.” („Vizsgálati jelentés a hunani parasztmozgalomról 1927. március”, Mao Ce-tung válogatott művei I. k.) Nagy Kor mányos volt ő is, persze a maga módján, a maga korában. De látom, ötmilliárd példányban kinyomtatott Vörös Könyvecskéjéből Neked is van egy a polcodon. És azt is látom, hogy nem csak dísznek használod. Sokszor nem is kell semmi újat kitalálni, csak a rég bevált módszerekről letörölgetni a port. A forradalom utáni nagytakarítás szükségességéről például ezt mondta a Nagy Kormányos: „Minden reakciós egyforma: ha nem sújtunk le rá, nem bukik el. Olyan ez, akár a padlóseprés: ahová a seprű nem ér el, onnan magától egyáltalán nem tűnik el a por.” („A japán agresszió elleni háború győzelme után kialakult helyzet és politikánk, 1945. augusztus 13.”, Válogatott Művek IV. k.) Persze a régi fogalmakat legtöbbször újakra kell cserélni. De a nyugdíjas korosztályból ugyan kit ne emlékeztetne az új rendszer alapjainak lerakása a szocializmus alapjainak lerakására? A középosztály és a szegényebb rétegek szövetsége a munkásparaszt szövetségre? Vajon az azonnali radikális adócsökkentés és a gazdaság motorjának egyidejű felpörgetése nem hajaz-e a híres Nagy Ugrásra? Nekem az is gyanús, hogy nem toporgunk- e már egy új Nagy Kulturális Forradalom küszöbén? Ez a Szabó Ervin-ügy például nem azt a bevált logikát követi-e, hogy először a könyvtárosokat kell eltakarítanunk az útból, és akkor a könyvekkel már sokkal könnyebb dolgunk lesz?

Kedves Új Nagy Kormányos!

Még egyszer köszönöm személyes hangú leveledet. Meghat, hogy azt írod: „Hálával és tisztelettel tartozunk Önöknek. De ezt nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is szeretnénk kifejezni.” A tettekre volna ötletem. Nem csak hálával és tisztelettel tartoztok ugyanis, hanem az idei visszamenőleges inflációs nyugdíjemeléssel is, aminek azonban se híre, se hamva és minden illetékes csak mellébeszél. Viktor! A forradalom nem hímezés-hámozás!

Üdvözlettel:

Karcagi László

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!