A hét képe, a hét száma, a hét tanácsa, a hét mondata, a hét ingatlanügye és paradigmaváltása.

 
Alapkőletételi ünnepség Putnokon - Forrás: Facebook

A hét képe
„Az uszodaépítési program lényege, hogy a ciklus végére nem lesz olyan magyarországi iskolába járó gyermek, aki nem tud úszni!” – mondta Balog Zoltán miniszter Putnokon, ahol véletlenül épp egy tanuszoda alapkőletételi ünnepségét rendezték. Mint látható, a gyerekeket már az ünnepségen elkezdték szoktatni a vízhez

A hét száma: csak 20 ezer
forintos az az óra, amely Kriza Ákos csuklóján fityeg. Miskolc fideszes polgármestere azután kényszerült bevallani, hogy gagyi másolat a ketyegő, hogy felröppent a hír, miszerint 1,8 milliós Ulysse Nardin Maxi Marine Chronometerrel méri az időt. Az óra egyébként a szívéhez nőtt, a feleségétől kapta ajándékba.

A hét tanácsa
„Fontos, hogy egy ország külügyminisztere méltó módon tudja fogadni partnereit akár az otthonában is” – ezen szavakkal biztatta Orbán Viktor Szijjártó Pétert a luxusvilla megvételére, legalábbis az új külügyminiszter elmondása szerint. Az biztos, hogy a hintás-csúszdásmászókás, autómosóval és medencével is ellátott, kandallókkal és aranyszínű csillárokkal dekorált házban Szíjjártó igen sokféle vendég igényeit ki tudja majd elégíteni.

A hét mondata
„Nem csak egy emlékfalat fognak kapni, hanem gyakorlatilag a terrorházához hasonlót szeretnénk, csak valamivel egy kicsit kisebbet” – választási ígéret Kistarcsáról, részlet a helyi Fidesz programjából a következő évekre. A fogalmazásbeli hiányosságokat bőven pótolja a hatalmas lelkesedés és a jó szándék.

A hét ingatlanügye
Rogán Antal és Szíjjártó Péter után Kósa Lajosról is kiderült, hogy szereti kreatívan kezelni az otthonát. Ő ugyan nem a megnövekedő négyzetméterekkel, vagy a szülőktől kapott kölcsönökkel hadakozik, hanem lakáscserére hivatkozva indokolja, hogyan lett százmilliós lakása a feleségének Óbudán, miközben Debrecenben hitelből vettek egy másikat, és valódi bűvészmutatvánnyal, illetve a banki végtörlesztés üdvös segítségével még csak el sem adósodtak végletesen.

A hét paradigmaváltása
„A csonthéjasoknál az őszibarack lett a hangsúlyos, pedig 20 évig a szilva volt” – világított rá a fontos különbségre Hartdégenné Rieder Éva, több magyar környezet- és természetismeret-könyv szerzője a 444-nek. A különbségeknél valamivel nagyobb hangsúlyt helyez a negyedikes és az ötödikes tankönyv a hasonlóságokra: teljes bekezdések egyeznek meg bennük, például ami a fejes káposztát, a krumplit vagy éppen a hagymát illeti.

Címkék: A7 - heti abszurd

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!