Az élet tűz, nincs ezért nagyobb dicsőség, mint önmagunkat átadni neki, mondták neki a rendszer ellen önmaguk fölgyújtásával tiltakozó buddhista szerzetesek egy vietnami kolostorban. Ám ’56 októberében egy budapesti ávós ház pincéjében nem ezért teszik a kazánba az elhunyt lakótársat. Szabó Illéssel új könyve, a Szénszünet megjelenése apropóján beszélgettünk valós és kitalált történetekről.

 

Bombatölcsérek között lavírozott egy dzsippel úton Saigonból Hué felé a vietnami háború után közvetlenül, az Öböl-háború idején Szaúd-Arábiában börtönnel fenyegették, végül teherautóra, majd repülőgépre dobták és kitoloncolták az országból – Pakisztánba! A  dél-afrikai apartheid korszakában, miközben Johannesburgból tartott Pretoriába, rendőrségi sortűzbe került az autópályán, ahol a kivezényelt zulu rendőrök gyilkolták az afrikaans (búr vagy fokföldi holland) nyelv tanulása ellen tüntető soszákat.

Szabó Illés nemegyszer keveredett halálos veszedelmekbe, mikor a ’70-’80-as években a világot járta riporterként. Amikor még volt pénz és lehetőség az újságírók utaztatására, hogy minél érdekesebb jelenségekről, eseményekről számolhassanak be az itthoni olvasóközönségnek. „Bárhol is jártam, bármilyen elképesztő dolgokat is láttam, éltem át, mindig az érdekelt, milyenek az emberek, hogy élnek – meg akartam érteni őket, és rajtuk keresztül a saját tetteimet, magamat is” – mondja kalandjai mesélése közepette a ma már 70. életévét taposó egykori újságíró. És nem tesz másként könyveiben sem.

Pinceforradalom

A fent felsorakoztatott élmények csak töredékei annak a rengeteg életeseménynek, melyeket egy önéletrajz keretében az olvasók elé szeretne tárni. Ám mikor a memoárírás során elért 1956-ig, máris elakadt. Annak elmesélése, hogy miként is élte meg az akkor 8 éves kisfiú a forradalmat, túlfeszítette a visszaemlékezésre szánt kötet tervezett terjedelmét – így önálló és regényesített könyv született belőle: a Szénszünet, Tettamanti Béla grafikájával a borítón, az április végi Budapesti Nemzetközi Könyvvásárra jelent meg.

A kisregény az október-novemberi „kizökkent időt” meséli el egy kisgyermek szemszögéből, aki családjával az övékével szemközti társasház óvóhellyé avanzsáló pincéjébe hurcolkodva éli át a szovjet tankok bevonulását és a város rommá lövését. „Természetesen önéletrajzi eseményekből táplálkozik a könyv, valóban a Soroksári úttal párhuzamos Gabona utcai ávósház pincéjében vészeltük át azt az időszakot, valóban létezett egy Sepsi nevű srác, aki a részeges apjával egy üzlethelyiségben lakott, és a szárnyai alá vett, hogy asszisztálhassak neki a betöréseihez – mindketten eltűntek a forradalom leverése után.

Tényleg ott voltam Rajk László és társai újratemetésénél, és valóban meghalt egy Pusztai nevű ember az óvóhelyen, bár nem égették el a kazánban, mint a könyvben, ahogy az is megtörtént, hogy egy zöldséges, egy ügyvéd és egy tanácsi ember megpróbálta átvenni a pincében az irányítást. Zsugázással, szerelmek szövődésével, egymás átverésével telt odalent az idő, én pedig sokszor kiszöktem és elmentem a Corvin közig, ahol a forradalmárok egy fémhordóban tárolták a benzint, amit a Molotov-koktélokhoz használtak” – részletezi a fikció és a valós történések viszonyát Szabó Illés. Azonban azt is hozzáteszi: nem ’56-os regényt akart írni, célja az emberi viselkedés bemutatása volt egy nem mindennapi helyzetben.

Hasonlóan a 2008-as Jelentések Könyve című regényében írtakhoz, amikor is a mennyei hivatal küldötte, Gábriel arkangyal szemszögéből meséli újra Krisztus életét az Újszövetségből – „és így, az új nézőponttal egészen más formát kap a jól ismert történet”. „Csak az én eddigi életemben nevezték már az ’56-os eseményeket höbörgő huligánok zavargásának, ellenforradalomnak, népfelkelésnek, forradalomnak, ma a legnagyobb nemzeti ünnepünk. A gyermeki, ártatlan, külső szempontból való történetmondással a hétköznapi emberek, a többség viselkedése érdekelt, akik nem a barikádokon élték át azt a néhány hetet.”

Szembenézés a történelemmel

Az emberek viselkedését, a torzsalkodást, a kicsinyességet, a butaságot pedig nagyon jól jellemzi az egyik szereplő összefoglalója – „Trágya viselkedés, amely az ilyen kolbász- meg vécéhistóriákkal rombolja a magyar név becsületét” – a pincebeli kétháznyi „lakógyűlés” tetteit ostorozva, miután azon sem tudnak megegyezni, hol végezzék a történelmi esemény óráiban a szükségüket. „Sok tekintetben valóban hasonló a véleményem, mint a könyv szereplőjének: az emberek inkább elszenvedői a történeteknek, a történelemnek, semmint részesei. Azt gondolják, a saját életüket, közösségüket, társadalmukat építgetik, miközben legtöbbször mások aljas érdekei szerint cselekednek a tudtukon kívül. Vagy az is előfordulhat persze, hogy egy nagy kísérlet alanyai vagyunk, akiket egyik groteszk helyzetből a másikba helyeznek (hogy Isten vagy más földönkívüli lények, nem tudom), lássák, mire megyünk” – gondolkodik el az író, aki egyáltalán nem szabadkozik azon, hogy ’56 történéseit ennyire alulnézetből, a hétköznapok perspektívájából ábrázolta, sőt tervei szerint filmre is kívánja adaptálni a regényt.

Mint a filmiparban járatos filmakadémiai tag, számos tévéjáték és nagyfilm rendezője és forgatókönyvírója úgy vélekedik, amennyiben ráharap a Filmalap, egy év alatt elkészülhetne a film. Csupán az a kérdés, a regnáló hatalom képes-e szembenézni a történelemmel, s nemcsak az érdekei szerint alakított és elmesélt, magasztossá tett eseményekkel, hanem a valósághoz közelibbel is. „Ha igen, adnak rá pénzt” – mondja némi kétellyel a hangjában az író.

Adott feltételek

Az ember, legyen író vagy egykori futballedző, nap mint nap szembetalálkozik az élet abszurditásaival. Szabó Illés például hiába jelentette meg immáron 10. kötetét, s lettek azok bármilyen sikeresek is, ahogy ez a dedikálások alkalmával mindig kiderült, a könyvkiadókkal soha nem volt szerencséje. Hol megszűntek időközben, hol kifizetetlen szerzői jogdíjakat hagytak csak maguk után, miután a tulajdonosuk egyszerűen lelépett külföldre. „Az Ordaskölykök, A tarot regénye vagy a Jelentések Könyve is nagyon jól fogyott, kár, hogy egy vasat nem láttam belőle” – ecseteli, miért is veszítette el kedvét az irodalmi közéletben való aktívabb részvételre. „Annak idején a Végh Antal- és Moldova György-féle Szocreál Budapest focicsapatban is játszottam, még Esterházy Péterrel és más írókkal is” – idézi föl a szép napokat Szabó Illés, akit a most zajló futball-világbajnokság és sportújságírói múltja összekapcsolása okán továbbkérdeztünk a fociról. Ám ki kellett ábrándulnunk, mivel egy lemondó sóhajjal jelezte önnön kiábrándultságát is a honi futballról, ami nyilván nem mostanában kezdődött, hiszen riporterként jelen volt 1986-ban mexikói, 6-0-val végződött összecsapáson is. „Végtelenül elkeserít, ami a magyar futballban zajlik – szögezi le. – Ma ugyan focirajongó miniszterelnökünk van, de hiába a sok stadion és pénz, ha a fiatalok nem akarnak focizni. Mert régen, ugye, az utánpótlással még a salakpályán gyakoroltatták a becsúszást… Ám a nehézségek ellenére voltak tenni akaró és tudó emberek. A mentalitás azonban mára megváltozott, hiszen mindenki azt látja, nem a tudás, az elszántság számít, hanem a kapcsolatok, az ügyeskedés, akkor meg minek tegyenek erőfeszítéseket.”

Hát nem kínálja magát a téma az emberi viselkedések kutatóinak?

Szabó Illés író, újságíró, forgatókönyvíró, film- és tv-filmrendező 1948-ban született Budapesten. Újságíróként a Népsportnál, a Képes 7-nél, a Mai Napnál, a Kurírnál és az Európánál dolgozott: a világot járta riportokat készítve. Megfordult Vietnamban, Thaiföldön, Szardínián, Mauritiuson, Enver Hodzsa idején Albániában, Havannában, jelen volt a román forradalomban és a koszovói háborúban – többek között. 1993-tól forgatókönyveket, színdarabokat, regényeket ír, filmeket rendez. Szénszünet című, legújabb, a könyvfesztiválra megjelent regénye a 10. kötete.

Címkék: portré

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!