A kormányoldal nem érti a hitelminősítők üzenetét. Hazánk bóvliba sorolása után is csak azt szajkózza: megtámadták Magyarországot. Sőt, megüzenték az IMF-nek: a pénz kell, de mi ragaszkodunk a szuverenitásunkhoz.

Miután a kormány a múlt héten bejelentette, hogy „új típusú együttműködést” tervez az IMF-fel, nem győzte figyelmen kívül hagyni a magyar és a nemzetközi sajtó, a szakértők és a Nemzetközi Valutaalap figyelmeztetéseit. Nem csak azzal, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a helyén maradt. A biztonsági-hitel-megállapodásról szóló fideszes nyilatkozatokból világosan kiderült: a kormány úgy tart igényt az IMF segítségére, hogy az általa kudarcosnak minősített „nem ortodox gazdaságpolitikai szabadságharcot” nem hajlandóak feladni. (Ezt az Economist kerek perec le is írta.) Sőt, a kormányzati roadshow részeként a turnézó kormánytagoknak kiadták: Matolcsy előző napokban használt kulcskifejezéseivel kell győzködni az embereket. Ezek: az IMF-hitel csak egy biztonsági védőháló a növekedéshez, ha 2010-ben nem küldik el a valutaalapot, akkor megszorítások lettek volna, továbbá nincs szükség gazdaságpolitikai változtatásra. A fordulatok sorra vissza is köszöntek az e heti nyilatkozatokban.

Csütörtökön Matolcsy pedig arról cikkezett a Heti Válaszban, hogy példátlan siker a kormány gazdasági kormányzásának első 18 hónapja. Ugyanitt Bod Péter Ákos, korábbi jegybankelnök kommentárjában megjegyezte: „talán könnyebb lesz kilépni a korszerűtlen világképek és félrevezető szóhasználatok által kreált torz helyzetértékelésből” most, hogy fordulat állt be – utalt a valutaalapra.

A fordulathoz azonban a pénteki leminősítés sem volt elég: a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a Moody’s döntésének semmilyen valós alapja nincs, ezért azt a Magyarország elleni pénzügyi támadások részeként értelmezik. Ezt ragozták egész nap a kormányzati emberek: Giró-Szász András, majd a szaktárca is a forint elleni spekulatív támadásokról beszélt, és közölte, hogy az ügyet nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik, és vizsgálják, hogy kik állhatnak a támadás hátterében. Kósa Lajos egyenesen azt mondta, hogy megtámadták Magyarországot. Rogán Antal a TV2-nek ehhez azt is hozzátette: támogatni kell azt az európai törekvést, mely az amerikai hitelminősítők befolyását csökkentené. Mindehhez csatlakozva Selmeczi Gabriella azt nyilatkozta: „mi azt szeretnénk tenni, ami a magyar embereknek jó, nem pedig azt, ami a bankoknak, illetve a bankároknak”, Hende Csaba honvédelmi miniszter pedig azt magyarázta, hogy „többé Magyarország gazdasági önállóságát senki sem korlátozhatja, ez a kormány filozófiájának első számú tétele”.

Pénteken Orbán és Matolcsy tizenegy „baráti” közgazdásszal tárgyalt, majd utána a miniszter kiállt, és közölte: a szakemberek szerint is „spekulációs hadműveletek folynak” Magyar­or­szág ellen. Az eseményen részt vevő két közgazdász arról számolt be, ugyan Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György tényleg komolyan gondolják, hogy spekulánsok akarják bedönteni Magyarországot, ám a jelenlévők elmagyarázták nekik, hogy nem így működik a pénzügyi világ. A megbeszélésen állítólag a miniszterelnök alapvető gazdasági kérdések megértésében is kérte a közgazdászok segítségét. Ennek jegyében figyelmeztették a miniszterelnököt és Matolcsyt, hogy nincs más lehetősége a kormánynak, csak a megegyezés az IMF-fel. Kérdés, hogy Matolcsy tényleg nem értett semmit az egészből, ahogy azt az egyik közgazdász a hvg.hu-nak mondta, vagy nagyon is értette. Csak nem érdekelte.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!