A szerbiai Krusevacon, ahol a vendéglátó Szerbia és a vendég Anglia U21-es labdarúgó-válogatottja az Izraelben rendezendő korosztályos döntő egyik helyéért viaskodott, a nézők igenis „majmoztak”.
A majmozás (angolul: monkey chant) annyit jelent, hogy a szurkolók a pályán levők bőrszínét emlegetik – hogy finom kifejezést használjak. Amatőr videókon valamennyire hallható a majmozás, noha a Szerb Labdarúgó Szövetség ezt tagadja. Olyannyira, hogy maga követel az UEFA-nál vizsgálatot az angolok ellen(?!), tudván persze, hogy a legendás Szavo Milosevics, ki a szövetség technikai igazgatója, a meccs után bement az angol öltözőbe és elnézést kért a „gusztustalan viselkedés” miatt.
A majmozás célpontja vitán felül Danny Rose, a Tottenham Hotspurs (jelenleg a Sunderlandben kölcsönjátékosként szereplő) balhátvédje volt, aki – ha rajta múlna – valamennyi szerb csapatot kitiltana az európai bajnokságokból. Az UEFA egyelőre vizsgálódik, éspedig egy angol beadvány alapján, amelyet az angol szövetség (FA) főtitkára, Alex Horne az alábbi nyilatkozattal alapozott meg: „Megrendített és lesújtott bennünket, hogy játékosaink és vezetőink rasszista kilengéseket és erőszakos cselekményeket voltak kénytelenek elszenvedni az egész játékidőben. Petárdák, kövek, pénzérmek, kiszakított ülések röpültek felénk szakadatlanul, ami elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan.” Az FA egész dossziét küldött át az UEFA-nak, Horne meg jelezte, nem biztos abban, hogy játékosai „valaha is” kiállnak szerbek ellen.
Nyomorúságos egy állapot, annyi biztos. Tudni kell, hogy a (ma már) színes bőrű játékosokkal alaposan kistafírozott angol futball vezető testülete hivatalból és szenvedélyesen üldözi a rasszizmus minden megnyilvánulását. Példa rá a Terry–Ferdinand ügy, ahol az FA még a polgári bíróság John Terryt (a Chelsea kapitányát) felmentő ítélet dacára is eljár. A rasszizmus elleni föllépésben történetesen erős pártfogói vannak: maga Cameron miniszterelnök és Robertson sportminiszter. Cameron a krusevaci meccs után nem késlekedett az UEFA-tól súlyos büntetéseket követelni – feltéve (azért óvatosság is van a világon), hogy a rasszista kilengések bizonyítást nyernek.
Abból, amit én láttam, és állítani is tudok, a Rose-ügynek csak a végső epizódja követhető jól nyomon. Az előzmények – a meccs alatti majmozás, petárdázás – nem annyira. Az mindenesetre bizonyos, hogy az angol továbbjutás szempontjából sorsdöntő (egyetlen) gól egészen különös és a hazai szurkolók vérét forraló körülmények között született. A hosszabbítás 4. percében minden szerb, a kapust is ideértve, az angol kapu előtt tolongott az egyenlítő találatért (az első meccsen Anglia 1-0-ra nyert), ám elveszítették a labdát, melyet aztán a nekilóduló angolok könnyen a szerbek üres kapujába továbbítottak. Ekkor elszabadult a pokol.
A végső sípszó után a magukkal nem bíró szerb szurkolók, de még a csapat technikai segéderői is a pályára rohantak, s a játékosok egynémelyikével együtt elkezdték lökdösni és olykor ütlegelni is a győztes angolokat. Maga Rose – akit az egyik szerb játékos (Ninkovics) inzultált, de egy másik, a 11-es számot viselő, átölelt és védelmébe vett – többszörösen magasba lökött mutatóujjal ment a kijárat felé, s – nyilván azért, hogy elégtételt vegyen a meccs alatt őt ért sérelmekért – az útjába került labdát a közönség közé rúgta. Ezért levonulóban piros lapot kapott a játékvezetőtől „oda nem illő magatartás” miatt. (Az ő „bűnösségén” alapszik a szerb beadvány. Hm.)
Ha az UEFA június óta nem viseltetne kötelezően olyan karszalagot a bajnokságai részvevőivel, amelyen a „tolerance” szó olvasható; ha június óta nem helyeztetett volna el minden stadionban – saját költségén – rasszizmust elítélő plakátokat, feliratokat, mozgóképeket, akkor nem futhatna ki ez az írás sem arra, hogy a rasszizmus igenis probléma, létező probléma, amelynek a megnyilvánulásai a legkeményebb válaszokat igénylik. Sajnálatos módon azt kell mondanom, hogy az – egyébként nemzeti válogatottjuk folyamatos leszereplésétől is ingerelt – szerbek megítélése a szó politikai értelmében (vö.
Karadzsics, Koszovó, Szrebrenica etc.) rossz, és tartok tőle, érzelmi okoknál fogva a szerb labdarúgók, kiknek többsége természetesen ártatlan, akár a legrosszabbra is számíthatnak. Akár be is teljesedhet a rájuk Angliában kimondott ítélet. De akkor már csak egy kérdésem van: mi ugyanekkor megússzuk azt az ocsmány zsidózást, amelyet ugyancsak amatőr felvételek jóvoltából a Népstadionban rendezett magyar–izraeli meccsen a fél világ látott/hallott? Van-e ilyen ügy, és ha igen, hol tart? Mert azt olvasom, hogy ha a szerbek megússzák a krusevaci incidenst, akkor az ultráik emelt fővel élhetnek tovább, sőt, felmentést kapván, akár triumfálhatnak is. És ha a „mieink” is megússzák?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!