Aczél Endre: Plágium

„…akkor válik jobbá életünk, ha nem arra várunk, hogy mindig a másik tegye meg az első lépést. Ha az első kérdésünk nem az, hogy mit tesz értünk a szomszédunk, a barátunk, a rokonunk vagy a hazánk, hanem az, hogy mi mit tehetünk őértük.” Ezt dr. Áder János köztársasági elnök mondta az augusztus 20-i tisztavatón. Elnökünk bő másfél éves volt, amikor a tengeren túl egy másik elnök megtartotta beiktatási beszédét. Akkori mondatai közül egy szállóigévé vált. Idézném, előbb eredetiben: „And so, my fellow Americans: ask not what your country can do for you — ask what you can do for your country.” Magyarul: „Így hát amerikai honfitársaim: ne azt kérdezzétek, hogy az országotok mit tehet értetek, hanem kérdezzétek azt, hogy mit tehettek ti az országotokért.”

Az illetőt John F. Kennedynek hívták. Ami a stílust és a mondanivalót illeti, Áder szövegírói plagizáltak. Ahogyan mondani szokás: forrásmegjelölés nélkül (à la Schmitt). Ha voltak amerikai diplomaták a Hősök terén – ilyen alkalmakra meghívják a katonai attasékat legalábbis – felszaladhatott a szemöldökük. Kétlem, hogy akadt köztük egy is, akinek ne jutott volna eszébe JFK, és nem gondolták volna, hogy illetlenség a szállóige számba menő Kennedy-fordulatot idézni a szerző említése nélkül. Igaz, a „mi” plagizátorainknak nem doktori disszertációhoz kellett a szöveg, hanem felütés gyanánt használták az Áder-beszédhez, amely a „mit tehetsz a hazáért?” illusztrációja gyanánt a honi közhatalmi szervek és az egyszerű polgárok önzetlen helytállását méltatták a nagy tavaszi árvíz idején. (Más kérdés, hogy az elnök Orbán módra nagyzolt, amikor olyan látszatot keltett, mintha mi megbirkóztunk volna a „látszólag lehetetlennel”, miközben a szomszédainknál átszakadtak a gátak. Valóban átszakadtak – csak épp nem a Dunán. Hanem zömmel az Elbán és mellékfolyóin, melyek elkerülik Magyarországot.)

Fülelésem azonban nem ért véget. Ezt is hallottam a szónoktól: „Amíg lesz akár csak egyetlen gyermek is országunkban, aki éhét nem csillapíthatja, amíg lesz akár csak egyetlen olyan dolgozni tudó és akaró polgár, aki nem jut tisztes megélhetéshez, amíg lesz akár csak egyetlen olyan fiatal pár, akiket jövőjük bizonytalansága tart vissza a gyermekvállalástól, és amíg csak egyetlen idős ember is lesz körünkben, aki egy élet munkája után is nélkülözni kénytelen, mindaddig nem lehetünk elégedettek.” Jé, mondtam, a szövegírók nem csak Kennedyt, Petőfit is olvasnak. Ha szó szerint nem is, de az Áder-beszédbe valahogyan beszivárgott nemzeti poétánk A XIX. század költői című versének – hogy is mondjam – logikája, sőt emelkedett stílje: „Vannak hamis próféták, akik / Azt hirdetik nagy gonoszan, / Hogy már megállhatunk, mert itten / Az ígéretnek földe van. / Hazugság, szemtelen hazugság, / Mit milliók cáfolnak meg, / Kik nap hevében, éhen-szomjan, / Kétségbeesve tengenek. // Ha majd a bőség kosarából / Mindenki egyaránt vehet, / Ha majd a jognak asztalánál / Mind egyaránt foglal helyet, / Ha majd a szellem napvilága / Ragyog minden ház ablakán: / Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, / Mert itt van már a Kánaán!”

Az „amíg” és a „ha majd” közötti rokonság – amiképp az elégedettség és a Kánaán közötti is – jól tapintható. Igaz, Petőfi kicsit keményebb volt, mint Áder – az elnöki szózatból kimaradt a „kétségbeesve tengés”, noha abból mai százezreknek, ha nem millióknak épp annyi jut ki, mint az akkoriaknak – de hát ő végtére forradalmár poéta volt, nem államfő. Tudjuk be ennek.

Végül, elfogulatlanságomat bizonyítandó, fölidézem, hogy abban a korszakos Kennedy-beszédben is kinyomozhatóak a tolvajlás nyomai. Legkedvesebb és legszellemesebb közgazdászomtól, John Kenneth Galbraithtól merítette a hivatalba lépő elnök azt a mondatot, hogy „félelemből ne tárgyaljunk, de soha ne féljünk tárgyalni”; és egyik híres demokrata elődjétől, a (bukott) elnökjelölt Adlai Stevensontól azt, hogy „ha egy szabad társadalom nem képes segíteni azokon a sokakon, akik szegények, akkor nem lesz képes megóvni azt a keveset, aki gazdag”.

Szívesen leképezném például a stevensoni gondolatot a mai magyar közállapotokra, egy szűk réteg mérhetetlen gazdagodására és egy nagyon nagy réteg elszegényedésére, de a történetem most nem erről szól. Mint látni, senki sem ment’ igazán a plágium csábításától. És az ember néha zavarba jön (nem Schmitt vagy Semjén ügyében), amikor a forrást keresi. 2012 januárjában volt ugye egy „spontán” Békemenet, ahol a tömeg első sorában haladók (Széles, Bayer, Bencsik) kifeszítettek egy transzparenst ezzel a jelszóval: „Mi nem leszünk gyarmat!” És mit tesz isten, bő két hónapra rá Orbán Viktor a maga március 15-i, Kossuth-téri szónoklatában ugyanezt a mondatot idézte. Forrás meg jelölés nélkül. Rossz nyelvek szerint – mivel a Fidesz, minden ráutaló jel ellenére, keményen tagadta, hogy bármi köze lett volna is a Békemenethez – a miniszterelnök önmagát plagizálta, s erről valóban bölcsebb volt hallgatnia.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!