Egy kollégám azt írta le a minap, hogy ha tudni akarod, mi történik Magyarországon, olvasd az internetes portálok (átlátszó, index, origo, 444 stb.) híreit, mert a közmédia csak arról tudósít, ami a hatalomnak tetszik.
Ehhez a némiképp szigorú ítélethez tennék egy gyöngéd kiegészítést: aki ismeri a nyelvet, olvasson orosz portálokat is, mert némelyikük naprakész magyar ügyekben. Mondom ezt azért, mert én történetesen a regnum.ru híreiből értesültem a „paksi pacsi” részleteiről: arról, hogy Putyin mikor tett ajánlatot Orbánnak; mikor bólintott rá a magyar miniszterelnök; mikor kapcsolódtak be a tárgyalásokba a pénzügyi szervezetek; mikor született meg a végleges alku. (Ugyanennek nyomát nem látni a korabeli magyar sajtóban, holott olyan tehervállalásról van/volt szó, amelyik fél évszázadon át nehezedik majd a magyar adózókra.)
De ez a történetnek csak az első felvonása volt. A másodikban – aminek csak pár napja – nem a magyar sajtó, hanem a Vedomosztyi névre hallgató orosz (Kreml-közeli) napilap tájékoztatta a nagyérdeműt arról, hogy Oroszország és Magyarország aláírta a paksi atomerőmű bővítésére szánt mintegy 10 milliárd euró értékű állami hitelnyújtásról szóló kormányközi megállapodást. A Vedomosztyi „tiszta forrásból” merített: Szergej Sztorcsak pénzügyminiszter- helyettesnek az Interfax orosz hírügynökség számára múlt hétfőn adott tájékoztatása alapján adta hírül a megállapodás tényét. Idehaza rá kellett kérdezni: valóban? Valóban.
Most eltekintenék attól, hogy Lázár államtitkár és Varga miniszter némiképp ellentmondásba keveredett egymással arra nézve, hogy a már kész okmányról a magyar parlament (az új) dönteni fog-e, avagy csak tájékoztatást kap; inkább felidézném azokat az időket, amikor a még nem orosz, hanem szovjet sajtóból lehetett megbízható iránymutatást kapni arra nézve, mi, merre? Nem változott volna a világ?
Annak idején ez úgy volt, hogy amiről a „ruszkik” hallgattak, arról hallgattunk mi is; amit megírtak, azt megírtuk (szinte kötelezően) mi is. Megesett, hogy kelletlenül – talán a párhuzam a mostani esettel nem túl erőszakolt –, végtére is volt olyan eset, hogy a Pravda csúnyán belekötött a magyar gazdasági reformba.
A mindkét oldalon megtelepült demokrácia és sajtószabadság kicsit bonyolultabbá tette a dolgokat, mert az igazodás kényszere megszűnt. Viszont a putyini és az orbáni autokrácia abban egymásra talált, hogy a kormány hatalmában levő média buzgón hallgat arról, amiről hallgatni akar, viszont reklámozza azt, amit arra érdemesít. A „paksi pacsira” nézve ez úgy valósul meg, hogy az oroszok egy lépéssel mindig előttünk vannak, mi meg jókat kussolunk. Amiből kiolvasható mellesleg, ki jár jól.
Az hallgat, akinek elhallgatni valója van. (Vagy, más metszetben: kellemetlennek találja a nyilvánosság elé tárni, amit suttyomban tett.) Az orosz közmédiából például egy őszinte szót nem lehet kifacsarni arra nézve, hogy az elcsatolt Krím-félszigetnek miként lett olyan (autonóm) miniszterelnöke, aki egy ügyesen megszervezett népszavazással lelkesen odavetette ezt a területet Putyinnak; amiképp – jó húsz éve – az Antall-kormány és annak külügyminisztere (Jeszenszky Géza) megpróbálta „elsumákolni” a függetlenedő, de még jugoszlávnak számítóhorvátoknak titokban kiszállított Kalasnyikovokat…
Időutazásaimban olykor jól szórakozom. Könyvet írok az ötvenes évekről, és elgondolom, hogy ha a sajtó akkor szabad lett volna, mi minden jelenhetett volna meg a Pravdában – és annak nyomán kötelezően – idehaza. Kiszeljov, budapesti szovjet nagykövet szigorúan titkos jelzésű, Moszkvába küldött jelentéseire gondolok, amelyek a legteljesebb őszinteséggel tárták föl, hogy a magyar vezetők (Rákosi, Gerő, Farkas és igen, Nagy Imre) miként mártják be amúgy bizalmasan a kollégáikat Kiszeljovnál, azaz miként alakulnak a hatalmi viszonyok Magyarországon.
Az oroszok – természetesen egészen más függőségi viszonyok közepette – kiválóan tájékozódtak mindenről, ám nagyon meg lepnék lepve, hogy ha a mai diplomáciájuk ne fogta volna föl, hogy a paksi erőmű bővítése mögött milyen politikai szándékok húzódnak meg, és ki AZ AZ EMBER, aki ellentmondást nem tűrően mozgatja a háttérből a szálakat. Éppen ezért, tudván, hogy a „meccs” így is, úgy is az ő javukra dől el, elébe mentek minden magyar tájékoztatásnak, általában szenvtelenül, minden kommentár nélkül. De éppenséggel lelkesedhettek volna is egy kicsit, mert a fél világsajtó arról cikkezik, hogy Paks–II hídfőállás Oroszország európai energetikai terjeszkedésében; illetve az lesz, ha a magyar parlament le nem szavazza a hitelszerződést. Ha Orbán marad a miniszterelnök, erre apró esély sincs.
"Paks II hídfőállás Ororszország európai terjeszkedésében"
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
