Tévedések tragédiája

Kairó visszahívta nagykövetét Izraelből, amit legutóbb 2000-ben tett, amikor a palesztin intifáda értéktelenítette az Arafat, Peresz, Rabin trió hét évvel korábbi Nobelét. Nem szólva az abban az esztendőben kézzel fogható közelségűnek látszó újabb – végleges izraeli–palesztin békét ígérő – Camp David-i megállapodásról, amelyet Arafat (miként Clinton elnöknek be is vallotta) azért nem mert megkötni, mert féltette életét (a Szadat-merényletre emlékezve, aligha alaptalanul).

Ha van térsége a világnak, ahol semmi sem az, aminek látszik és mindenből más lesz, mint aminek szánták, akkor az a Közel-Kelet. Ez a térség a tévedések – téves számítások, sőt helyzetmegítélések – tragédiasorozatának terepe. Az arabok azt hitték 1947-ben, hogy elutasítva a Palesztinát két államra osztó ENSZ-határozatot – és 1948 tavaszán rá is támadva az új zsidó államra – megtarthatják az egészet (és kérlelhetetlenjeik e téveszme jegyében fenyegetik halállal a békepróbálkozókat). Ma ott akarnak – tárgyalás nélkül, egyoldalúan – palesztin államot kikiáltani, a nyugati parton és Gázában, ahol 1948 és 1967 között arab fennhatóság volt, ám nem adták oda a palesztinoknak. S a jövő hónapban a már de facto államként kezelt Palesztin Hatóság teljes jogú ENSZ-tagságot óhajt (amit az amerikai BT-vétó vélhetően megakadályoz), ami semmivel sem kínálna nagyobb nemzetközi elismertséget, viszont annál több – szintén kiszámíthatatlan – bonyodalmat.

Amerikai diplomata (Bunche) kapta az első „közel-keleti” Nobelt, s az azóta is békeközvetítő Washington mindmáig aktív szereplője e tévedések tragédiá­jának. Ha a Bush papának volt esze nem bemenni Bagdadba, s megdönteni a teheráni papi rezsim iraki ellensúlyát, a Bush fiú botorul hitte, hogy demokráciát teremthet a törzsi viszonyok ellenére. Miként Obama is (a NATO-val együtt) hinni látszik ezt Líbiában, ahol azonban éppúgy senki sem látja a végét, miként az „arab forradalmi tavasz” többi országában, s netán most Szíriában sem. Igaz, Damaszkusz esetében tovább habozott a Fehér Ház, mint a kairóiban, s ami a Sínai-félszigeten most történt, az izraeli buszra támadók reménye szerint láncreakciót elindítva, az ezt utólag indokolja is. Mubarak megdöntésének következményei éppúgy kiszámíthatatlanok, mint történt Szaddám esetében (Amerika aligha akarta, hogy Bagdadban egy iráni generális legyen a háttérirányító).

S még nem tudni, az iszlamizálást akaró (és az al-Kaida bölcsőjének számító) Muzulmán Testvériség nem nyeri-e meg az egyiptomi választásokat. Testvérszervezete, a Hamász – a Saron által kiürített – Gázában megnyerte.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!