Amióta II. Erzsébet annus horribilisnek, szörnyű esztendőnek nevezte 1992-t, amikor nemcsak két fia házassága borult fel, hanem a windsori kastély is leégett, a kifejezés divatossá vált. De az csak elvétve fordul elő, hogy minden rossz, sőt tragédia egyetlen hetet tegyen rettenetessé.
Amerikában ez most megtörtént. Múlt hétfőn a legendás bostoni maratonit, százezrek tavaszi népünnepélyét két bomba tette borzalmassá, szerdán egy texasi műtrágyagyár robbanásának híre zaklatta fel az elsőre itt is merényletre gyanakodó nemzeti kedélyeket, majd – hála a mind fantasztikusabb (és persze magánéletünket is fenyegető) komputertechnikának – a meghökkentően gyorsan beazonosított merénylők elleni hajsza okozott ostromállapotot Bostonban. S ha ehhez szabad hozzátenni egy, a témától nem is távoli politikai borzalmat is, a washingtoni szenátusban úgy bukott meg a – legutóbbi nemzeti rémálom, a newtoni iskolamerénylet hatására megpróbált – óvatos fegyverkorlátozási javaslat, hogy valójában többsége volt a testületben, nem szólva a kilencvenszázalékos(!) lakossági támogatásáról. Ha elkapták is mindkét bostoni merénylőt, a hétvégén volt min töprengenie Amerika közéletének és lakóinak egyaránt.
A tettesek beazonosításáig még azzal a gondolattal kellett viaskodniuk, hogy vajon az iszlám terrorszervezetnek sikerült-e tíz év után újból csapást mérnie amerikai földön, avagy az oklahomai robbantóhoz hasonló hazai szélsőséges(ek) bombái öltek Bostonba. S e kettő összegabalyodott, amikor kiderült, hogy két, már Amerikába befogadott csecsen menekült fiatal követte el a rémtettet: ez leginkább a londoni metrórobbantókra emlékeztetett, akik bevándorlók második nemzedékéhez tartoztak és fordultak új hazájuk ellen. Utóbbiak háta mögött rögvest feltűntek uszító iszlamista hitszónokok, majd az al-Kaida maga is, most is lázasan kutatják a nyomokat (a Twitter-üzenetek elemzése máris vészes külső hatásra utal). De a kérdés egyúttal nagyon is „hazai”, ahogyan a newtoni (és előtte a többi) amerikai lövöldöző esetében, itt egy látszólag beilleszkedő menekült diák teszi szinte megválaszolhatatlanná a kérdést: miért?!
A „hogyanra” már egyszerűbb a válasz: soha nem lehetett ennyire könnyen a legvadabb, emberellenes hatások alá kerülni, mint az internet korában. A technika áldása ilyenkor átokká válik, a világháló a szélsőségesek összekapcsoló, mozgósító fegyvere is. S Amerikában ehhez hozzájön a jószerivel korlátlan fegyverhez jutási lehetőség, s amint a New York Times publicistája szombaton írta, egy eszelős ürügyet is hasonlóan könnyen találhat. Hogy aztán túszul ejthessen iskolát, fél várost, sőt ezen a héten milliós metropolist is. A második merénylő elfogása után felszabadultan ünneplő bostoni tömegek árulkodnak az előző napok rettegéséről. S ha úgy tetszik, túszul tartják másként eszelős kisebbségek is Amerikát, a korlátozás hírére szó szerint nekivadult fegyverlobbi régóta statuál példákat a politikusok megfélemlítésére: egy montanai szenátor két évtizede még megszavazta a csekély korlátozást, majdnem meg is bukott, azóta tudja, hogy nemmel kell voksolnia, ahogyan a héten is. Ha tehát Amerika mindig képes is példásan összezárni és helyrerázódni a hasonló tragédiák nyomán, az ördögi körből még nem volt képes kiszabadulni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!