Vasárnap este okosabbak leszünk, de korántsem tudunk mindent, még akkor sem, ha már megismerjük a kontinensszerte nagy izgalommal várt német választások eredményét.
S nemcsak azért, mert a felmérések szerint a jobb- és baloldal – együtt – jószerivel fej fej mellett várja a szavazás napját, miáltal az utolsó voks megszámlálásáig tarthat a bizonytalanság, hanem az akár holtversenyt, politikai döntetlent hozó eredmény nyitva is hagyhatja a kormányalakítási kilátásokat. Még akkor is, ha igazolódnak a ma mind gyakoribb jövendölések és megint „nagykoalíciót” kell kötnie a két oldal legerősebb pártjának. Normális demokráciákban ilyenkor felmérik az urnától távozók nézeteit a politika kulcskérdéseiről, s biztosra vehetjük, hogy akárkik lépnek koalícióra, mindkét fél ehhez igazodik majd a belső erőpróbák során.
Márpedig az Európa-szerte annyit bírált Merkel-kormány odahaza éppenséggel szilárd „fukarsági” többségre támaszkodhatott, pártállástól függetlenül. A kulcskérdés tehát, hogy megingott-e ez a „ne a mi pénzükön költekezzenek a felelőtlenek” közvélemény a pangó perifériák folytán odahaza is lendületet vesztett gazdaság láttán, avagy inkább igazoltnak tekinti a kontinens móresre tanításának politikáját. Az Európai Unió jövőjét határozza meg, hogy a berlini kormányalakítók mit olvasnak ki választóik üzeneteiből.
Barroso uniós elnök beszédével és a strasbourgi parlament döntésével a héten kétségtelenül igyekezett befolyásolni a berlini dilemmának – a kontinensre kedvező – kimenetelét, ám valóban csak az új kormány koncepciójának megismerése után tudhatjuk meg, hogy rugalmasabb lesz-e az eddigi „merkeli makacsságnál” a német pénzpolitika. Például abban, hogy a most meghirdetett – az eurózónára vonatkozó, de külsőket is befogadó – bankunió, magyarán szigorú központi ellenőrzés alá vétel, s ami a lényeg: a közös garanciavállalás milyen körű lesz és milyen feltételekkel valósulhat meg. Berlin a görög és ciprusi példa nyomán érthetően retteg attól, hogy az esetleges újabb bankcsődök fő kármentője legyen, viszont a „latin” országok kormányainak nincs pénze a szakadék szélén egyensúlyozgató bankjaik konszolidálására, miáltal gazdaságuk sem képes kikecmeregni a recesszióból, s ekként ördögi körben vergődnek az unióval együtt, persze. Vajon a németek mennyire hajlandók megérteni, hogy olykor ugyan nekik, az unióban legerősebbeknek kell állniuk a számlát, viszont azért is tehetik, mert jó időkben leginkább náluk vásároltak, tehát az ő gazdaságukat serkentették a ma bajban lévők is. Ha az ő (kölcsön)pénzükön is, de az ő árujukat. Európa bankára nem moshatja hát Pilátusként kezét az európai bankkárok láttán. Végtére is, az unióban ugyanúgy az együtt sír-nevet elvnek kell érvényesülnie, mint az ultiban. Stílszerűen, ez az integráció ultima ratiója.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!