Damaszkusz nélkül lehet a Közel-Keleten háborúzni, de békét elérni lehetetlen – tartja az ősi mondás, amit nem ártana a világ mai vezetőinek figyelmébe ajánlani. Kivált akkor, ha a „mindent – és főként a menekültválságot – megoldó” békét éppen a Damaszkusz elleni háborúval remélik elérni. Immár négy esztendeje, s egyelőre reménytelenül.
Miközben az Aszad-rezsim Nyugat által közvetve támogatott ellenlábasai nemcsak ilyen-olyan szunnita szélsőségesekkel szaporodtak meg, hanem az iszlámista terrorállammal is. Nem csoda, ha milliók menekültek el a megannyi harci erő által versengve rombolt országból, s idén már a valahai hazatérésről is letenni látszó százezrek kerekedtek fel Európába tartva a szomszédos államok zsúfolásig telt táboraiból. Vagyis a háború mondhatni átcsapott békés földrészünkre. S így már legfeljebb Budapesten lehetett hallani olyan ostobaságot, hogy a menekültkérdés csupán a németek problémája: a világ mérvadó politikusai végre globális válságot emlegetnek. S mivel a tünettel, a menekültáradattal mind kevésbé képesek megbirkózni, talán annak fő forrását próbálják meg elrekeszteni, vagyis komoly (és nemcsak látszat-)intézkedéseket tesznek a háború és béke kétségtelenül borzalmasan bonyolult ügyében.
Ha Bush az iraki inváziójával borította fel a közel-keleti – etnikai, törzsi, vallási – erőviszonyokat, Obama a szíriai beavatkozástól való ódzkodásával, hiszen végül is sikerült mindkét elnöknek olyan vákuumot teremtenie, amelyet a megbékélésre alkalmatlanok sokezres erői siettek benépesíteni. Az Aszadnak adott washingtoni ultimátumok fabatkát sem értek, s nem is érhettek, ha a damaszkuszi rezsimet Teherán és Moszkva fenntartja. Ha tehát Obama eddig sem a háborúra, sem a békére nem tudta magát elszánni, akkor most már muszáj lesz egyezkednie, a menekültválság immár rákényszeríti. S mivel csapatokat nem szeretne küldeni, és szunnita seregek aligha mozgósíthatók a mégiscsak szunnita szélsőségesek ellen, sejtésem szerint a Teheránnal ezekben az években atomalkut kötni igyekvő Obama mindvégig abban bízott, hogy az elért megegyezés nyomán bevonhatja majd az irániakat is a „nagy rendezésbe” (és persze akkor az oroszokat is be kell vonnia). Ahogyan e térségben mindig, csak nagyhatalmi megoldás lehetséges, s most már égetően szükséges.
Ennek lehetőségét pedig megnyithatja a héten véglegessé vált atomalku: a demokrata törvényhozók kellő számban álltak ki elnökük mögött, így a republikánusok mindkét házi többségük ellenére sem képesek kisiklatni a tervet. Akkor pedig Teheránban is eldőlhet a huzakodás az ottani ellenzők és alkukötők között az utóbbiak javára. S ha ekként sínen marad az egyezség (az európaiak máris tolonganak Teheránban), a szíriai rendezés is közös érdekké válhat. Pedzegetik is európai diplomáciai vezetők, hogy evégett Aszadba is muszáj lesz beletörődni, tehát megállna a régi tétel: azt a békét ismét csak Damaszkusszal kellene (lehetne) elérni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
