Szentpéterváron a G20-csúcsozók alig felét sikerült maga mögé toboroznia, s egykönnyen így járhat Obama Washingtonban is a kongresszussal, amelynek egyik felében, a – politikai ellenfelei által uralt – képviselőházban még kétséges a Szíria megbüntetésére kért felhatalmazás megszavazása.
S nem is csupán azért, mert az ottani hangadó ultrakonzervatív, „teapárti” republikánusok semmit sem fogadnak el a „kenyai marxista feketétől”, hanem mert a jövő ősszel újfent a szavazók elé álló képviselők aggódva látják, hogy az amerikai lakosság alig ötöde helyesli a rárontást Damaszkuszra, a vegyi fegyverek bevetése tabujának megsértése ellenére. Ahogyan a külvilág, úgy az amerikai többség szemében is ifjabb Bush sötét árnyékában áll Obama Fehér Háza. S amikor egy hete az elnök úgy jelentette be a büntető akciója elrendelését, hogy vétójogot adott törvényhozásának, akkor nemcsak az eredeti (a hidegháborúban és a haditechnológia felgyorsulásával indokoltan megkerült) alkotmányozási rendet jelezte helyreállítani, hanem nyilván maga is felmérte a politikai kockázatát egy ennyire népszerűtlen döntésnek. Kirántotta a szablyát hüvelyéből, de engedélyt kért odavágni.
S e kardot bizony kicsorbította a közvéleményt becsapó elődje, az iraki háborút kezdettől ellenző Obama szavahihetőségének is megártott Bush „szavahihetetlensége”. Miként külügyminisztere sem szabadulhat a saját hajdani elődjének a Biztonsági Tanácsban hatásosan előadott, ám utóbb hazugnak bizonyult szereplése emlékétől. Az Irakban később meg nem talált tömegpusztító fegyverekre hivatkozó akkor sikeres megtévesztő manőver üt vissza a maiakra, az e heti húszas csúcson Putyin gúnyosan kérdőjelezhette meg Obamáék bizonyítékait Damaszkusz bűnéről. Holott azt az eshetőséget leszámítva, hogy a Szíriában vezénylő szerepet játszó irániak valamelyike e vegyifegyver-bevetéssel próbálta volna kiprovokálni az amerikai akciót és akként kisiklatni az új teheráni elnöknek a Nagy Sátánnal való kiegyezésre hajló politikáját, Washington ezúttal hitelesen érvel. A hatalmas hazai ellenszélben és a szíriai beavatkozás szinte reménytelenségével tisztában lévő Obamától bődületes ostobaság volna a Bushéhoz hasonló átveréssel próbálkozni.
Viszont büntetlenül hagyni a tabutörést szintén hiba volna. Hogyne, Szaddám is bevetette a vegyi fegyvert a kurd lázadás letörésére (sőt Aszad apja is állítólag gázzal irtott ki sok ezer hamai lázongót), ám e szörnytettekről csak jóval utóbb szerzett a világ tudomást, így az elítélést nem követte (más okokból sem) megtorlás. Ámde ez a borzalom rögvest, már másnap kiderült, az interneten is megtekinthető áldozataival, együtt a kórházi személyzetek és családtagok rémült beszámolóival. Itt nemcsak Obama, a világ is vizsgázik: eltűri vagy megtorolja a precedenst. Viszont korántsem csak az amerikai közvélemény tart országa újabb – és megint, vagy akár a korábbinál is inkább kiszámíthatatlan – közel-keleti beavatkozásától. S főként annak másokat is óhatatlanul érintő következményeitől. Szentpéterváron Obamának és Putyinnak nem szópárbajt kellett volna vívnia, hanem szót értenie a hamvába holt szíriai békekonferencia életre leheléséről. A rómaiak mondása szerint ki békét akar, készüljön a háborúra. Mit tehet hát Obama? Készül.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!