Karinthy után szabadon: lehet-e uniós precedens a ciprusi mentőakció, s ha nem, akkor miért igen?
Amióta az euróövezet soros holland elnöke kikottyantotta, hogy de bizony, ez a sajátos bankkonszolidáció (avagy inkább: csődeljárás) modell lehet a jövőre nézve, tehát akár már a következő zónatag pénzügyi válságában is, a sietve visszaszívott „bakit” szakértők a hágai pénzügyminiszter kollégái nevében is tett őszinte vallomásaként kezelik. Hogy aztán függően az egységes pénz fenntarthatóságáról, de akár a mai kapitalizmusról alkotott véleményétől, ki-ki felháborodjon rajta, avagy örvendezzen neki. Mert lehet valakinek bőszítő a bedőlni hagyott bank nagy betéteseinek és részvényeseinek megkopasztása, vagyis egyfajta vagyonelkobzás (bár sokuk esetében felfogható akár az odahaza elkerült adó pótlólagos befizetésének is), s örülhet más az uniós betétgarancia megtartásának és vele a kisbetétesek megmentésének a szanálás közvetlen terheitől (a várhatóan drámai ciprusi gazdasági hanyatlás terheitől persze nem), egyvalamiben ritka nézetazonosság van: senki sem képes megjósolni ennek a – modellé váló vagy egyedi – uniós mentőakciónak a netán súlyos európai válságba torkolló következményeit. Legfeljebb, amint a Time magazin friss cikkében áll, mégis Marx jövendölése igazolódik a kapitalizmusról és az osztályharcról, s ő fog utoljára nevetni (vélhetően azokon is, akik – ellentétben az őt új buzgalommal tanulmányozó nyugatiakkal – igazi balkáni bunkósággal veszik el tőle utcáit).
A modell talán tényleg túlzás, hiszen a következő eurózónás bankcsődre jelölt szomszédunk, Szlovénia igazán nem követett el „ciprusi” vétkeket, nem lett sem orosz maffiózók pénzeinek paradicsoma, sem leírt görög államkötvények hoppon maradt felvásárlója, viszont a kontinentális recesszió folytán bankjai szükségszerűen kerültek bajba a vissza nem fizetett hitelek folytán, ahogy főleg Dél-Európában oly sokan. Ciprus annyiban viszont modell, hogy bedőlése és kimentése egyaránt tükrözi az unió és közös pénze minden baját. Még az is, ahogy gyanú szerint a ciprusi kormány (erősítendő eleve gyenge alkupozícióját) a kis betétek megadóztatásának felvetésével tudatosan robbantotta ki tömegek akcióját: beleillik ez a nyugati világ és politikai elitjei mai gazdasági modelljét és annak mind kirívóbban igazságtalan teherelosztását New Yorktól Nicosiáig megkérdőjelező tiltakozóhullámba.
Viszont az kétségtelenül egyedien ciprusi, hogy a kíméletlen bankszanálással Moszkva befolyási törekvései is meghiúsulnak, nemcsak az orosz pénztelepítők jártak pórul (bár a szupermilliárdosok időben megneszelték a bajt és most kimentett tőkéjükkel éppen „felvásárolják a Manhattant”). Nicosia egy darabig mintha próbált volna lavírozni kelet és nyugat, Moszkva és az EU között, hogy aztán időben belekapaszkodjék az uniós karokba (és hozzá – az izraeli–török kibékülés láttán is – sietve tapogatózni kezdjen az „ősellenség” Ankara felé is, ami nélkülözhetetlen a sziget környéki gázmezők kiaknázásához, hiszen többé nem kamatoztathatja pénzpiacát). Vagyis nemcsak a világgazdasági, hanem a világpolitikai erővonalakat is alaposan megkavarta a ciprusi történet.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!