Nem apokalipszis, egyszerűen butaság – nyugtázta pénteken Obama azt a lehangoló tényt, hogy a március 1-jével – megegyezés híján – automatikusan életbe léptek a költségvetés egészét érintő kurtítások.
Mert ezúttal mégsem született meg az utolsó pillanatban a remélt alku, talán éppen azért nem, mert csak – főként persze éppen a kormányzattól hallott – retorikai vészjóslásokban fenyegetett államháztartási katasztrófa és vele drámai gazdasági baj, a kötelező kiadáscsökkentések csekély, pár százalékos mérete ezt nem indokolja. A republikánusok pontosan emiatt nem adták most be a derekukat, s a hozzájuk húzó média most gúnyolódik az apokaliptikus (a tavaly év végit felidéző) „látomásokon”. Ettől azonban még bízvást bizonyulhatnak ostobáknak, mert az újraválasztása óta a korábbinál magabiztosabb elnök tetszése szerint adagolhatja majd a kínos kurtításokat, s nyilván gondoskodni fog róla, hogy velük együtt az alkuképtelen képviselőházi republikánus többség és akként a párt iránti, máris növekvő ellenszenvet is. A nem ostoba republikánus vezérek ezért is jelezték már péntek este, hogy nem szeretnének további hasonló kötélhúzásokat, s kitérnének a már március végén esedékes következő elől.
Csillagháborús nyelven az Erő e belpolitikai csatározásban – a választói centrum balra tolódásában okkal bízó – Obamával van, miként a hasonlóan nagy tétre menő világpolitikai „titkos” alkudozásában is. Teherán is hiába próbál blöffölni, hogy időt nyerjen és kész helyzetet teremthessen atomprogramjával, többet a Washingtonnal kilátásba helyezett párbeszédnél és (a 2003-ban már Bush elnöknek is felajánlott, de általa elutasított) különalkunál nem remélhetnek, s végül be kell áldozniuk bombatervüket. Mivelhogy e kérdésben már Obama nem blöffölhet: elnökségét tenné tönkre, ha mégis beletörődne Teherán bombájába. Viszont érthetően szeretné elkerülni a katonai megoldást, és a vele járó (ez esetben is „automatikus”) iráni ihletésű terrorhadjáratot, ezért egyszerre szorít a szankciócsavarokon és kecsegteti is a nem ostoba teheráni vezetőket a békés egyezség előnyeivel. De amint a belső huzakodásoknál, itt is számolnia kell (Ady szavaival) a gonosz ostobákkal, a minden engedményt, rugalmasságot „elvből” elutasító politikusokkal, akiknek Obama Teheránban a Nagy Sátán megtestesítője, Washingtonban csupán a „marxista” mumus.
Fura fintora a sorsnak, hogy a klasszikus hidegháborút már nem ismerő elnöknek jószerivel csupa olyan belső ellenfele és külső ellensége van, aki csakis annak logikájával képes politizálni. Az amerikai politikában ezt a zéróösszegű, csak győztest és vesztest ismerő játszmaként emlegetik, amelynek hívei nem ismerik a kölcsönös előnyökkel járó alkut. Obama jó két esztendeje, ahogyan az eheti viták során is, váltig ajánlgatta a republikánusoknak a „nagy alkut” a kiadások és (adó)bevételek ésszerű egyensúlyba hozásáról, egyelőre hasztalan. Miként titkos és nyilvános egyezkedéseken teszi ezt Teheránnal is, amelynek főtárgyalója a héten végre „fordulatot” emlegetett.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!