Bastille-építők

Azt, amit a hatvanas években az arizonai bűnüldözők elmulasztottak, amikor kézre kerítették egy fiatal nő megerőszakolóját, Ernesto Mirandát: nem tudatták vele, hogy joga van hallgatni és joga van ügyvédi tanácsot kérni. Azonnal, letartóztatása első percétől. Miként annak a törökországi kurd fiatalembernek, bizonyos Salduznak is, akitől szintén védő nélküli kihallgatáson csikarták ki az önmagára terhelő vallomást. Miranda ügye egészen az amerikai szövetségi főbíróságig jutott, amelynek akkori elnöke, Earl Warren történetesen korábban ügyészként segédkezett, így tökéletesen tisztában volt a vádlói buzgalommal, s hogy az olykor bizony túlzásokra ragadja az embert. S a főbírák megalkották a „Mi­­randa-jogot”, ami azóta is önmegtartóztatásra készteti Amerika valamennyi Kojakjét (amúgy Mirandát utóbb új perben és főleg új bizonyítékokkal, vagyis a jogtalanul szerzett vallomását nem használva, el tudták ítéltetni az arizonai ügyészek). S hogy mire vezet, ha mégis elsinkófálják e jogot és védő nélküli kihallgatáson „rádumálják” a megzavarodott gyanúsítottat a Vallomásra, azt ezen a címen éppen e napokban olvashatjuk John Grisham magyarul is megjelent bestsellerében, amely egy ártatlanul kivégzett fekete fiúról szól, szintén egy amerikai déli államban.

Számunkra persze a Salduz kontra Törökország fellebbezések a fontosabbak, mivel azokban 2008 végén a strasbourgi európai emberjogi bíróság hozta meg eligazító döntését. Rá is kényszerítve földrészünk törvényhozóit az igazodásra. Közte a franciákat, akiknél a számtalan strasbourgi beadványhoz vezető „rendpárti” gyakorlat volt érvényben, az őrizetbe vett – minő véletlen! – két napig nem érintkezhetett védőjével. Beleillett ez Sarkozy már belügyminiszterként ápolt keménykezű imázsába. A Salduz-döntés hatálya alól azonban Párizsban sem lehetett kibújni, most április 15-én lépett érvénybe az új törvény, amely azonnali hozzáférést biztosít az ügyvédeknek. Lévén az pénteki nap, csak a rá következő hétfőről tudósíthatta a brit Guardian, hogy a védők megrohamozták a rendőrségeket, s egyikük szerint ez olyan volt, mint a Bastille megostromlása.

Hát mi most arra a száz esztendővel ezelőtti szerb disznókereskedőre emlékeztetünk, aki hiába akarta megkapni Fedák Sárit, s jobb híján követte vidéki körútján, beköltözött elhagyott hotelszobájába és lefizette a szobalányt, hogy ne húzza le az ágyneműt, amelyből a művésznő felkelt. Lemaradva a szokásos brosúrával, befekszünk a franciák alig kihűlt ágyába, s készülhetünk a strasbourgi pereskedésre. S hogy ott éppúgy nem lesz hatásos a Fidesz-érvelés az igazságszolgáltatás lassítóiról, amint a török vagy a francia kormányzat is hasztalanul ágált. A 21. századi Európából kinézik azt, aki buzgón építgeti a Bastille-t.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!