Warren Buffett, a három leggazdagabb amerikai egyikének titkárnője ült az elnök felesége mellett a kongresszus karzatán, amikor Obama kedd este beszámolt az „unió helyzetéről”, ami választási évben persze kampánynyitónak is tekinthető. E jelképes jelenléttel óhajtotta a Fehér Ház elhárítani a konzervatív körök várható (és eddig is hangoztatott) vádját, hogy Obama „európai típusú” osztályharcot hirdetve próbálná magát újraválasztatni.

 
Avar János

A titkárnőnek kellett megtestesítenie azt az ellenvádat, amit a szociálisan érzékeny Buffett kínált fel az elnöknek: lehetetlen állapot, hogy neki (tőkevagyona okán) kisebb az adókulcsa, mint a saját beosztottjainak. Nem fair és gazdaságilag is fenntarthatatlan, hogy a gazdagok kivonják magukat a tisztességes tehervállalásból, a tehetőseknek kedvező adócsökkentésekkel voltaképpen „eltérítették” az egyenlő lehetőségek amerikai álmát – hangoztatta Obama, akinek első elnöksége folyamatos harc volt a republikánusokkal a legfelső adókulcsok visszaállításáért a Bush előtti szintjükre, amikor Clinton többletet tudott felhalmozni a mai irdatlan deficit helyett. Az amerikaiak józan eszére is hivatkozva lépett fel az olyan adókedvezmények ellen, amelyekre haszonélvezőinek (a szupergazdagoknak) „valójában nincs szüksége és amelyet az ország nem bír el vagy a hiányt növeli, vagy valaki máson kell bevasalni az árát”.

Bár csak kicsit idézte fel Truman 1948-as meglepő fordulatot hozó, harcias újraválasztási kampányát az óvatos elnöki trombitaszó, ám a saját tábora által bírált és a kétpárti együttműködés rendre meghiúsult ábrándjáról végre letevő „professzor” átadta helyét a progresszív politikusnak, aki egy sor, sok társadalmi csoportnak tetsző programot pendített meg, még arra is ügyelve, hogy konkrét példáit éppen az ősszel elektorilag perdöntő államokból hozza. Ettől persze nem úszta meg, hogy legfőbb republikánus vetélytársa, Romney, a „szabad piac” bajnoka, „szégyenteljesnek” minősítse „a nemzet megosztását” egy elnöki beszédben. Csakhogy Obama pár hete éppenséggel egy republikánus legendát sorakoztatott fel maga mellé: a száz évvel ezelőtti elnököt, Theodore Rooseveltet, aki megtörte a monopóliumok uralmát és a progresszív, vagyis többkulcsos adórendszer bevezetéséért harcolt, noha – Buffetthez hasonlóan – maga is a csúcselithez tartozott.

Kibontakozik, amit a davosi világgazdasági fórum időzítve a brit munkáspárti vezér, Miliband a New York Timesnak írva a „felelős kapitalizmus” iránti növekvő igénynek nevez, s amiben szerinte már a brit konzervatív Cameron kormányfő is osztozik. Míg Amerikában akár a mérsékelt konzervatív Romney, akár az ultrakonzervatív Gingrich nyeri a republikánus vetélkedőt, a kontraszt a társadalmi tisztességet hirdető Obamával nyilvánvaló lesz. Mindez pedig világméretű, ha úgy tetszik, baloldali fordulatot ígér a neo­kon­zervatív évtizedek nyomán. Ráadásul a republikánusok megosztottsága kezd vészesen elfajulni, s ha Romney lenne az elnökjelölt, őt talán a tábor radikálisai nem támogatnák, ha meg Gingrich, akkor őt a mérsékeltek. E bukáshoz vezető „lelazsálás” mindkét nagy párttal előfordult már az utóbbi évtizedekben.

Címkék: költségvetés, kommentár, Alberto Contador, Alberto Contador

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!