Olvasom, hogy a pesti bölcsészkar hallgatói önkormányzata éveken át listázta tagjait, és e listákon feltüntették az egyetemisták politikai szimpátiáját, kulturális kötődését, vallását, vélt vagy valós származását, de még az ifjak külsejéről és szexuális érdeklődéséről is készültek följegyzések.
Néhányan most csóválják a fejüket. Csodálkoznak. Nem sokan. Én mindenesetre nem csodálkozom. Évtizede mondják, hogy az egyetemisták legalább harmada szélsőjobboldali pártokhoz kötődik. Ez nem is csoda: nevelő hatások őket jóformán csak onnan érték-érik.
Tessék megnézni, hány cigányozó, zsidózó jobbikos ténykedik oktatóként és kollégiumi nevelőtanárként. Érdemes tanulmányozni a listákhoz biggyesztett kis kommentek stílusát. A stílus a párt. Ezek az útszéli figurák ma egy magyar parlamenti párt katonái!
És nincsen ellensúly. A történészhallgatók nem azért jobboldaliak, mert az egyetemen azok lettek, hanem mert eleve csak a jobboldali kötődésűeket érdekelte a történelem. A magyar jobboldal erősen és tudatosan belegyökeredzett a múltba. Egy szocialista vagy egy liberális azt se tudta, hogy volt olyan.
A hallgatók önkormányzatai nem egy helyen kezdetektől szélsőjobboldali alakulatok, jobbikos fedőszervek voltak.
Nem is érdekes ez.
Ami érdekes, az a többi.
A hallgatók önkormányzatát ugyanis nem ejtőernyővel dobták le, nem idegen erők tették az ifjak nyakába, nem; azokat a diákok választották maguk. A nem jobbikosok közül is sokan a jobbikosokra szavaztak. Vagy ha nem, akkor senkire. Ami a végeredményt tekintve ugyanaz.
És nem tudok egyetemista csoportosulásról, amely kiállt volna azzal, hogy nem! Engem, minket ezek nem képviselnek és ne is képviseljenek! Lehet, hogy volt ilyen, de a nyilvánosság erről nem értesült soha.
Az egyetemisták döntő többségét eddig nem zsenírozta, vagy ha mégis, hát hangjukat fel nem emelték, hogy ügyes-bajos dolgaikat kis nácik intézik.
Aminthogy különösebben nem zavarta oktatóikat sem. Ők komoly képpel tárgyaltak éveken át a társaikat lezsidózó, lebuzizó fiatalokkal.
De ezek a HÖK-ösök nem érdekesek, a többi az érdekes, mindig a többi.
Aminthogy nem érdekes már ez a kormányon lévő állampárt sem. A többi az érdekes. Aki megválasztotta őket, és aki – a dolgok mostani állása szerint – megválasztja őket újra majd.
A többi az érdekes. Mindig a többi.
Nem a kormánypárt már az érdekes. Hanem a többi. Az ellenzéki csoportosulások, amelyek megoszthatók és egymásnak ugraszthatók.
Nem a gazdasági miniszter az érdekes. Hanem a hárommillió nyugdíjpénztári tag, akinek ellopják a pénzét, és egy se mond rá annyit, hogy ejnye!
Nem érdekes a zavaros belsőépítész; a mögötte rendületlenül sorakozó akadémikusok, művészek az érdekesek.
Nem érdekesek az igazságügyi államtitkárok sem; a talárosok serege érdekes, a jogászok, akik tétlenül-szótlanul nézték, tűrték, hogy szétverjék alattuk a jogállamot. És, persze, jó néhányan forgatták a fejszét maguk is.
Nem érdekesek az oktatási államtitkárok sem; a tanárok az érdekesek, akik önként hajtják járomba fejüket.
Nem érdekesek az MTK elnökének megnyilvánulásai. A többi az érdekes. Az MTK-sok. Hogy egy sem akad közöttük, egyetlenegy sem, aki azt mondaná, szégyen, hogy egy ilyen patinás sportklubot egy mocskos szájú suttyó elnökölhet.
Sorolhatnánk vég nélkül, de a lényeg csak ennyi: a többi az érdekes, a többi. Mi, többiek vagyunk az érdekesek. És szánalmasok. Önzők és gyávák. És gyávaságunkért keservesen fogunk fizetni. És nem elsősorban mi, hanem a gyermekeink.
És számomra nem vigasz az sem, hogy nekem nincsen ilyenem.
Rossz magyar vagyok; nem tudok csak magamra gondolni mindig.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!