Íme, kiszerkesztették hát őt is. Belekeverték. Inszinuálták. Ott virít a fotója a címlapon. Akivel történt már ilyen, ismeri a jegecesedő szorongást, ami beköltözik egy időre, valahova a zsigerek közé. A szorongást, amivel a tekinteteket vizslatja. Alkati kérdés, ki hogyan viseli az ilyesmit, születni kell rá. Van, akiben a szorongás félelemmé kövül. Másban bátorsággá kristályosodik. De akárhogy is, befészkeli magát az agyba. Oda, ahol a tettek születnek.
Most a bíró került sorra. Az elvben független magyar igazságszolgáltatás tán gyakorlatban is független embere. Őt szerkesztették ki. Őt keverték bele. Őt inszinuálták. Azért, mert nem asszisztált az ügyészség eljárásához az egyre zűrzavarosabb kémperben. Azt mondta, amit eddig összehoztak vádként, az édeskevés, dolgozzanak még, uraim. Számára a gyanú sem tűnik megalapozottnak, ezért a volt titkosszolgálati vezetők és a volt felügyelő miniszter előzetes letartóztatása sem indokolt. Ez lett az ő bűne. Hogy nem állt be a sorba. Pedig készülhetett volna még sok fotó a bilincsbe szorított kezekről. De a bíró másként döntött.
Ezért pedig lakolnia kell.
Ha nincs velünk, csakis ellenünk lehet. Honnan ismerős ez? Mindegy is, igazunk úgyis csak nekünk lehet, hogy másnak legyen, az kizárt. Szakmai meggyőződésből ellenünkre ő nem cselekedhet, itt valami összeesküvés lehet csak. Összejátszik velük, az tuti. Meg is van, egyszer régen, évekkel ezelőtt együtt látták holmi szocikkal. Na, akkor ezt kiszerkesztjük, címlapra tesszük, hozzáillesztjük a fotóját. Belekeverjük. Inszinuáljuk. Csak azért, hogy az ítélet is kimondható legyen rögvest, le is írja kiválasztott szerzőnk egyik kivételezett lapunkban, idézet tegnapról: a „bírót el kell távolítani állásából, és soha többé nem engedhető meg, hogy ítélkezzen”.
Bár ő, a kiszerkesztett bíró, valójában már nem számít. Vele csak példát statuálunk. Normát teremtünk. Ő úgyis csak az első fok. Kezdjen el szorongani az is, akire a másodfokú eljárást szignálják. Tudja meg jó előre, legyen csak tisztában vele, hogy kiszerkesztjük, belekeverjük, inszinuáljuk majd őt is. Ha nem kattan a bilincs, ha nem készülhetnek jó fotók, akkor majd az ő képét tesszük címlapra.
Biztos élt, meg dolgozott az előző nyolc évben is. Biztos találkozott már szocikkal. Ha ő nem, hát valamelyik rokona. Ha az sem, akkor ismerőse. Vagy szomszédja. Vagy evett egyszer orosz hússalátát. Benne lesz a kémügyben, ha nem igazodik…
Akik most ekképpen döntik le a szakmai becsület, a jogászi tisztesség, no meg az elemi jó ízlés emelte korlátokat, jobb, ha tudják, ezek a korlátok egykönnyen nem építhetők újra. Most jelölik ki az új határokat. Ezek lesznek a határok azok számára is, akik a mostaniak után jönnek. Mert jönnek majd, egyszer, valamikor, az biztos, a politika egyik megváltozhatatlan alapszabálya ez. Hogy olyanok jönnek-e, akik majd visszatolják a határokat, oda, ahol jogállamban a helyük van, azt nem tudhatjuk.
Talán azoknak, akiket most szorongásra és félelemre kárhoztatnak, lesz erejük legyűrni a zsigeri revánsvágyat. Akárhogy is: a kémkedés akkor is ugyanabban a Büntető Törvénykönyvben lesz benne, ahol a hamis vád tényállása is megtalálható.
A mostani határátlépésekkel és korlátdöntögetéssel egyszer majd el kell számolni. Hogy miként, és főleg kinek, abban az egyik közszolgálati tévé most munkahelyükről kiszerkesztett munkatársainak válasza az irányadó. Ők Arany Jánost és A walesi bárdokat szerkesztették műsorba. Csak egy az örökérvényű sorokból: „Te tetted ezt, király!”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
