A magyar kormány 2020-ig szóló vidékfejlesztési tervét Darányi Ignácról nevezték el. A dualizmusban 12 évig miniszterkedő Darányi alkalmas erre: nevéhez fűződik egyebek mellett az 1897. évi durva csendőri közbelépéssel levert aratósztrájk után elfogadott 1898. II. törvény. Ez lehetővé tette a végsőkig kizsarolt mezőgazdasági munkások esetleges ellenállása esetén a komoly büntetések és az erőszak alkalmazását is.
Nevéhez kapcsolódik a „derestörvény” (1907. XLV. tc.) is, amely megengedte a kiskorú cselédek testi fenyítését. Igaz, a sok ezer holdas ügyvéd-miniszter jogrendbe emelt némi szociális-egészségügyi juttatásokat is a legkiszolgáltatottabb mezei cselédhadnak, de ezekből vajmi kevés valósult meg. Hogy mitől válhatott Darányi még példaadóvá, arról a hivatalos közlés árul el sokat: „A korszak ortodox gazdaságpolitikai irányzatával szakítva hangsúlyos állami beavatkozást hirdetett a mezőgazdaságban. Programja széleskörű támogatottságot élvezett, ennek köszönhetően megnőtt a Földművelésügyi Minisztérium kormányon belüli súlya, emelkedett a mezőgazdaság fejlesztésére fordítható költségvetés összege.”
Ám a névadó személyével volna ma már a legkevesebb baj. Annál több azzal, amivel a programot Orbán Viktor hétfőn körbeérvelte. Hogy például „ma a falusiak nagyáruházakban vesznek olyan termékeket, amelyeket a kertjükben is termelhetnének […] már a falusi ember sem eszik az egészséges ételeket.” Meg: „a jobb vidéki életminőség a városi életminőségét is javítja, amelyet ma a sok külföldi silány kacat és az élelmiszer-ipari hulladékok dömpingje alacsony szinten tart”. Egy bezárkózó, önmaga ellátására berendezkedő társadalom víziója bomlik itt ki. Egy világé, amely a realitásokkal köszönőviszonyban sincs.
A magyar agrártermelés bő harmada exportban kel el. Más termékek viszont hozzánk érkeznek nagy tömegben – olyanok is, amelyeket mi is termelünk. Ezekre kijelenteni, hogy külföldi szemetek, durva ostobaság. Van köztük ilyen, van olyan.
Ahogy a mi áruink között is akad csúcsminőségű, de kidobnivaló is. Hogy mit és mennyiért vesz meg a polgár, az nem csak a kereskedelem – vagy az euró-százmilliókat hozó élelmiszerágazat – rátermettségén múlik, hanem a keresleten is: ma az olcsó árut keresi a vevő. Ez a legfontosabb szempont. Ha import, ha nem.
A most meghirdetett agrárstratégia egyik leghangsúlyosabb eleme ennek megfordítása lenne. Az a vízió, hogy a magyar vidéki ember majd saját magának termeli meg az egészséges élelmiszert, a városi közfogyasztó pedig jó áron megveszi tőle a felesleget. A finom és egészséges hazait. Legyünk Európa közepén egy belterjes biosziget, ahova nem érkezik a külföldi „szemét”. Ennél drágábbat még az e tekintetben nagy kapacitású politikusok sem szoktak álmodni.
Remélhető, hogy a világ dolgaira amúgy nyitott Orbán Viktor csak felolvasta, amit elé tettek. Ha netán komolyan is gondolta, amit mondott, óriási a baj.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
