Úgy játszogatott az Atletico Madrid az Olympique Marseille-jel Lyonban, ahogyan a Dinamo Kijev gurigázott az Atleticóval harminckét évvel korábban ugyanott.
Mindkét mérkőzés döntő meccs volt: a hajdani a megboldogult Kupagyőztesek Európa Kupájáé, az e hét szerdai az Európa-ligáé. Annak idején három-null a Dinamo, most szintén három-null a madridiak javára.
Azt szokták mondani: amit a sors elvesz, azt vissza is adja, és fordítva.
Az Atleticóval szemben volt tartozás bőven. Az 1986-os KEK-csúcstalálkozó után kiváló kollégám, Jakab József azt jelentette a francia városból: „Jó, hogy nem a Kijev a válogatott… A csatárok (Belanov, Zavarov, Blohin) szédületesen gyorsak és jól cseleznek, a fiatal Jakovenko kivételesen nagy tehetség. Lehet, hogy rendkívüli szerencsénk van, amiért Eduard Malafejev szövetségi kapitány több klubcsapatból állítja össze a válogatottat, s nem a Dinamót küldi a pályára, úgy, ahogyan van.”
A meccset május 2-án – egy hónappal a szovjet–magyar vb-mérkőzés előtt – játszották, majd nem sokkal később Malafejevet leváltották, és kinevezték szövetségi kapitánynak Valerij Lobanovszkijt, a Kijev mesterét. Irapuatóban tíz kijevi (Besszonov, Oleg Kuznyecov, Gyemjanyenko, Jakovenko, Jaremcsuk, Alejnyikov, Rác, Belanov, Zavarov, Jevtusenko) futballozott honfitársaink ellen a soha nem feledhető 0-6 alkalmával…
Most aligha váltja Diego Simeone Julen Lopeteguit a spanyol válogatott élén, és nem lesz Atletico-többség a nemzeti együttesben; egyebek közt azért sem, mert a fél csapat külföldi, és a – nem a technikai finomsága, hanem az eredeti állampolgársága szerint – brazil Diego Costa is csak honosított spanyol. Ráadásul a nemzetközi sajtó one man show-ként tálalja a madridiak számára végre elégtételt nyújtó lyoni estét, hiszen efféle címek áradnak mindenünnen: „Griezmann keresztre feszítette a Marseille-t”; „Kolosszális Griezmann”; sőt: „Griezmann Kupa”. A francia talizmán valóban a világfutball nagy alakjává érett, jelenléte még inkább erősíti a kékek (Les Bleus) amúgy sem csekély vb-esélyeit.
Mexikóban amúgy a franciákkal is egy csoportban volt a magyar válogatott, hogy megint visszakanyarodjak 1986-hoz. Mert az birizgál engem, hogy az Atleticót több mint három évtized múltán kárpótolták Lyonban. De mi van a mi fátumunkkal? A vb-ről Magyarország eltűnt, és jele sem mutatkozik, hogy véget vethet a szűnni nem akaró elmaradásnak, pedig harminckét év után tényleg az van, amit az Irapuatóból, Leonból is tudósító, sokoldalú Vándor Kálmán dalszövege tartalmazott: „Viharként tombol már a messzi távol”. Ám a nemzeti együttes siralmasabb, mint valaha, az UEFA-ranglistán – és minden mutató szerint – egyre lejjebb süllyed a magyar futball.
Egy hónap múlva világbajnokság; mit adnánk egy orosz 0-6-ért!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!