Elefánt az üvegpalotában

Kedden az ENSZ közgyűlési termében a világ képviselői valóban nevettek: Trump elnökön. Nem szónoki élcein, hanem önmagasztaló szólamain. S noha egykori tévécelebként próbálta kedélyesen kezelni, láthatóan meghökkent azon, hogy a diplomata közönsége nem diplomatikusan kacajra fakadt, amikor – ismert szokása szerint – bombasztikus öndicsérettel kezdte beszédét: amerikai kormány még nem teljesített olyan pompásan, mint az övé. De még nála is jobban meghökkent az amerikai sajtó, amely példátlan megaláztatásnak minősítette egy elnök kinevetését. Az ENSZ-be látogató kormány- és államfők persze ritkán önkritikusak, s gyakran bírálják külvilági partnereiket, de ilyet még nem látott a New York-i üvegpalota. Trump ugyanis a világ első számú fórumán beolvasott ugyan a fél világnak, ám valójában hazabeszélő kampánybeszédet mondott. Csakis szavazótáborához szólt, annak az ENSZ-ről és az – Amerikát rendre megrövidítő – államairól alkotott tévképzeteit erősítette. Szónoklatát sem külügyekben jártasak írták, hanem a (tavaly menesztett) szélsőjobboldali Bannon ott maradt famulusa.

Hat héttel a Trump elnökségére – és Amerika jövőjére – is kiható kongresszusi választások előtt, az elnök azt a táborát próbálja mozgósítani, amely a hagyományos és újraéledt elszigetelődési politika bázisa, annak udvarolt a külvilág ócsárlásával. S lényegében minden – a világszervezet céljának számító – nemzetközi együttműködés elutasításával. Utóvégre az „Amerika az első” jelszavát is a harmincas évek izolacionistáitól másolta, akik távol akarták tartani országukat a második világháborútól, vagyis az európai demokráciák megmentésétől (vezérük, Lindbergh óceánrepülő éppenséggel Hitler bámulója volt). S a világháború után a republikánus Taft szenátor a NATO létrehozását ellenezte.

Utódjukként, Trump sorra verné szét a nemzetközi szervezeteket és vonja ki Amerikát a közös megoldásokból. Cserében, okkal fakasztva mosolyt, magát és hite szerint páratlan tárgyalási képességeit ajánlgatta most is. S ennek fő bizonyítéka szingapúri csúcspartnere, a phenjani diktátor volt, jószerivel az egyetlen, akit személyében is megdicsért, noha Kim nem siet tartani magát júniusi atomleszerelési ígéreteihez (viszont, mint Trump bizarr sajtóértekezletén megtudtuk, nagyszerű leveleket ír az elnöknek, s ami a fő: nem mulasztja el magasztalni…). De az elnök legalább nem név szerint támadta, csupán utalásokkal Amerika szövetségeseinek vezetőit. Egyszóval Trump a republikánusok jelképállata, az elefánt módjára rugdalózott az üvegpalotában. Ezt tette szerdán is, amikor a Biztonsági Tanács ülését vezette, csak azért, hogy nyomatékot adjon a közgyűlési szónoklatában is előadott Teherán-tángálásnak, mit sem törődve a többi – az iráni atomalkuhoz ragaszkodó – nagyhatalom véleményével.

Visszasietve a Fehér Házba, Trump azt tette, amit a legjobban szeret: tévét nézett. Jó okkal: drámai meghallgatás volt csütörtökön a szenátus jogi bizottságában az elnök főbírójelöltjéről, akit immár több nő is megvádolt fiatalkori szexuális zaklatásokkal. Trump számára kulcskérdés jelöltje bejuttatása az alkotmányértelmező testületbe, elbillentve azt jobbra. Szavazótábora jelentős része emiatt tartott ki mellette, főként az abortuszt, melegházasságot ellenző keresztény fundamentalisták. S hát Trump azt is sejtheti, hogy az orosz kapcsolatok vizsgálatában, vagyis elnöksége sorsában is perdöntő szerepe lehet a főbíróságnak.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!